A tengerig érő, szinte végtelen fenyőerdők, meredek sziklás partok, megszámlálhatatlanul sok tó, fjord és sebes folyó, rendkívül ritkán lakott vidékek és egy kedves, emberi léptékű tartományi székhely: ez Új-Fundland. A sziget egyben egész Kanada legkeletibb tartománya (Labrador egy részével együtt), ami közelebb van Európához, mint az ország csendes-óceáni partvidékéhez. Itt már nyomokban érezni, hogy Kanada magyar kilométerekhez szokva felfoghatatlanul nagy, az ember órákat tud buszozni a vadont átszelő utakon anélkül, hogy – az aszfaltcsíkon kívül – civilizáció jelét látná.
Életemben először keltem át az Atlanti-óceánon augusztus végén, hogy lássam Észak-Amerikát. Mivel azonban ha csak egy százaléknyi is, de volt esélye annak, hogy a megbolondult amerikai bevándorlási szabályok és az érkező utasok vegzálása, bűnözőként kezelése miatt visszafordítanak, eggyel északabbra álmodtam az utamat. Kanada nem szigorított akkorát, és az emberek mentalitása is más errefelé. Jellemző, hogy a St. John's kicsi repterére való megérkezés után a vámos kedélyes beszélgetés és sok mosoly közepette szedte szét a poggyászomat, és minden cipzáras zseb kinyitása előtt megkérdezte, árthat-e a testi épségének, amit ott talál. „Nem” – feleltem őszintén. Ezzel együtt is könnyű volt a bejutás a világ második legnagyobb országába – bár utazás előtt ne felejtsük el kitölteni, leadni online az ETA-t, a belépési engedélyt.
Nyilván ha az ember a merő vadon Kanadának is egyik legérintetlenebb szigetére utazik, és szereti a természetet, igyekszik túrázni egyet. Nekem a nagyon feszes itinerem, illetve egy cidris időjárású nap miatt nem sikerült ezt maradéktalanul teljesíteni, de két napot kirándultam, egy napot pedig a sziget túlsó felén bringáztam Corner Brook környékén. Ez a cikk viszont nem erről fog szólni, hanem az East Coast Trail, azaz a Keleti Parti Ösvény St. John's környéki szakaszáról.
Fontos alapinfó, hogy Új-Fundlandon nagyon gatya a tömegközlekedés. A sziget vasútvonalát évtizedekkel ezelőtt bezárták, és egy buszos cég van, ami a sziget gerincútján végigviszi az embert (vigyázat, csak készpénzt fogadnak el). Így autóbérléstől ódzkodó sóherként inkább a tartományi székhely közelében maradtam.
Első kirándulás a Signal Hillre
Egy hurrikánszerű, özönvizes esőzés utáni derült napon indultam el az első kirándulásra, ami a város Gellérthegyére, a Signal Hillre vitt fel. Az olasz Guglielmo Marconi 1901-ben itt fogadta az első transzatlanti rádióadást. Pár évvel korábban egy kilátótornyot is építettek ide, a Cabot Towert, az olasz származású John Cabot (aka. Giovanni Caboto) emlékére, aki az 1400-as évek végén partra szállt Új-Fundlandon.
Az útvonal urbánus közegben indul, a fő bevásárlóutcával, a Water Streettel párhuzamos rakparton (is) lehet sétálni, bár magához a parthoz nehéz hozzáférni az ipari kikötőhasználat miatt. Ezért tanácsos pár utcával feljebb sétálni, hogy láthassuk a cukorkaszínekben tündöklő faházakat, azaz a Jellybean Row-t. A Water Street elhalad a világháborús emlékmű mellett is, majd a Harbourside Parkban végre a partra is le tudunk menni. A Water Street innentől jó ideig az ipari kikötő és pár modernista szállodatömb között halad, szóval újra azt tanácsolnám, egy utcával feljebb, a Duckworth Streeten sétáljunk inkább.
Innentől már érdekesebb az útvonal, ami egész jól ki is van táblázva. A Battery Roadra kell rátérni, ami a hasonló nevű városrészbe hatol be. Ez St. John's egy pici, trendi negyede, ami meredek hegyoldalra épült fel, kisebb-nagyobb színes házak között tudunk itt sétálni. Itt egy-két ponton már föl lehet caplatni a Signal Hillre, de az East Coast Trail hosszabban megy tovább a parttal párhuzamosan. A Battery végétől kezdődik az igazi ösvény, ami a turisták által kedvelt, alaposan kitaposott, kiépített tereplépcsőkkel ellátott útvonal. Itt már a nyílt óceánból a védett kikötőbe vezető tengerszoros partján haladhatunk, néhol egészen magasra kúszva a szirteken.
Attól nem kell tartani, hogy a tengerbe zuhanunk, egyetlen rövid, rizikós szakasz van, ahol a sziklafal és a háborgó hullámok között halad az út, amin csak egy ember fér el, és a sziklába rögzített láncba kell kapaszkodni. Itt-ott vízesések csobognak le, néhol vizes lehet a kő, de utcai cipőben is teljesíthető terep ez. Egy ünnepi hosszú hétvégén jártam be ezt az ösvényt, és egész sok turista döntött hasonlóan, ennek ellenére nem volt zavaró a tömeg, csak néha kellett komótosabb sétálókat kerülgetni, félreállni, elengedni mást.
Az ösvény végül egy lépcsősor után egy csupasz sziklafokra ér fel, ez a North Head, ahonnan végre kinyílik a táj, és elénk tárul a közhelyesen végtelennek mondott óceán. Itt érdemes megemlíteni, hogy Új-Fundland a grönlandi jéghegyek és a bálnák vonulási útvonalán fekszik, májustól augusztusig mindkét jelenségből lehet itt látni, bár a sziget északi részei a legjobb megfigyelőpontok (meg persze a sétahajók). A North Headtől egy lejtő, majd egy lépcsősoros emelkedő után el is érhető a Signal Hill csúcsa, ahol ottjártamkor épp elsütöttek egy ágyút a turisták nagy örömére – persze vaklőszerrel.
A Signal Hilltől aszfaltúton lehet lesétálni egy látogatóközpontig és a Georges Pond tavacskáig, illetve a Queen's Battery nevű egykori erődig, ami a szorost, a Narrowst őrizte. A Trail azonban megy tovább északnak, párhuzamosan a partokkal, bár egy idő után bent az erdőben, itt-ott azért még kilátni az óceánra. Ne csodálkozzunk azon, hogy lépten-nyomon terepfutókba akadunk, én sehol ilyen sokat nem láttam ég belőlük, pedig vannak bokatörő részek az ösvényeken. Az East Coast Trail végül leereszkedik a parádés nevű Quidi Vidibe, egy egykori halászfaluba, amit mára bekebelezett St. John's. A kis fjord környékén meg lehet nézni egy erődöcskét, a cölöpökre épült halászházakat, egy kézműveseknek helyt adó központot és a volt falu nevét viselő sörfőzdét.
Innentől már nem sétáltam tovább, elindultam vissza a városba, a Quidi Vidi-tó partján futó gyalogösvényen. Ennek a végén már szinte a belvárosban vagyunk ismét, sorra jönnek a műemlék épületek, templomok és parkok.
Második kirándulás a Freshwater Baybe
A második napi úti célom a Cape Spear nevű hegyfok, Kanada legkeletibb pontja lett volna, de a sors és saját bénaságom okán nem tudtam elcsípni az ide induló hopon-hopoff buszt. A túratérképek szerint nagyjából négy óra alatt lehet megtenni az utat, szóval korán kelve, átlagos edzettséggel simán teljesíthető oda-vissza egy nap alatt. Azonban az esőbe hajló időjárás és az ismeretlen terep miatt végül módosítottam a terven.
Végül a St. John's kikötőjébe vezető tengerszoros másik partját, és egy lagúnával is rendelkező öblöt, a tiszta vízről elnevezett Freshwater Bayt néztem ki célpontnak.
Ez is az East Coast Trail része, ez is a város rakpartjáról indul. Úgyhogy sok szépségre ne számítsunk, rút ipari területeket kell magunk mögött hagyni, hogy a vasúti emlékmúzeum után elkanyarodva megkerüljük az ipari kikötő (száraz)dokkjait. Röviden a Waterford folyó partján sétálva rátérhetünk a Southside Roadra, ami a várossal szemközti parton visz végig. Még mindig indusztriális tájon haladhat az ember, elmegyünk a parti őrség és a haditengerészet kisebb bázisai mellett, majd elkezdődnek a halászkikötők. Innen egyre színesebb és érdekesebb a vidék, feltűnnek a túloldali Battery színes házai, majd a Cahill Point városrész jön, ami gyakorlatilag a Battery tükörképe.
Itt el lehet burkolt úton még sétálni a Fort Amherst világítótoronyig – ami nem látogatható –, de a Trail igazán pár tíz méterrel előrébb kanyarodik be a vadonba. Ahogy ezt megoldották, abban nem sok köszönet van, a vízelvezető árkon átívelő fahíd romokban, a tájékoztató tábla is ramaty állapotban, balkániasan kezdődik az egész. Meredek lépcsősoron visz fel az út a gerincre, és mire felérünk, minden civilizáció eltűnik.
Ez már nagyon másabb, mint a Signal Hillre vivő, sokak által használt, néha turistáktól hemzsegő sétaút. Nyilván számított az is, hogy szitáló esővel indult a nap, és borult volt egész végig, így nagyon kevés további túrázóval találkoztam. Pedig itt ízelítőt kaphat az ember a kanadai vadonból. A hegytetőn lévő tavak és víztározók, tőzeglápok és mocsarak, tundraszerű, növényzetet nem tűrő tájrészletek, sűrű fenyőerdők váltakoznak. Új-Fundlandon az ember belefuthat nagyvadba is, van dögivel jávorszarvas és akad fekete medve is, de St. John's környéke biztonságos terep. Az ösvényt néha gravírozott fahasábok jelzik, amik le vannak rögzítve a talajszintre, zömmel sziklákra, minden második újra is van festve. A meredek részeken sokszor fa cölöpökkel, rönkökkel megerősített tereplépcsők vannak, a mocsarakon pallókon lehet átkelni.
Magasabb pontokon tényleg szenzációs az óceáni panoráma, egyes helyekről a Spear-fokot is lehet látni a világítótoronnyal. Jobb kéz felé pedig egymás után jönnek a hódról, katonáról és kacsáról elnevezett tavak, néhol patakokat is átszelünk. Az egyik patak völgyébe érve balra fordul az ösvény, és innen jön a legnehezebb szakasz. Az ösvény darálja be a szintvonalakat, nagyon meredeken ereszkedik le, nem lehet gyorsan haladni, sok szakasz rendkívül sziklás, néhol görgeteges, bokára fenekedő. Ez már nem utcai cipős rész, kell egy jól tapadó túrabakancs.
Az 500-600 méter hosszú meredek lejtő után egyszer csak leér az ember egy síkabb terepre, majd az ösvény jobbra kanyarodik. Innentől nincs nagy szintkülönbség, az öböl partján, a vízszinttől 10-15 méter magasan halad a túraút, a terepviszonyok is barátiak. Az ember egy ponton újra lejtőre kerül, majd egyszer csak azt veszi észre, hogy emberfej méretű kerek köveken egyensúlyoz. A Freshwater Baytől ugyanis egy nagy kerek kövekkel tarkított töltés választja el a Freshwater Bay Pond nevű lagúnát. Ha az ember körülnéz, pár hajóalkatrészt is talál, én például két darab többhengeres, rozsdazabálta hajómotort is felfedeztem a görgetegkövek között.
Épp csak megettem a magammal hozott csokit, a távolban már esőfellegek fenyegettek, szóval visszaindultam, ismét megmászva a meredek, köves kaptatót. Nem fordultam vissza, hanem a térkép alapján a Duck Pondtól, azaz a Kacsa-tótól elfordultam a város irányába, és egy szintén könnyen követhető ösvényen kiértem egy terepjárók járta kavicsos-köves útra. Ez a város feletti adótornyokhoz vezetett, a kisebbik, eléggé elhanyagolt toronytól belátni egész St. John'st. Innentől ez a dűlőút vezet le a Shea Heights városrészbe, ahonnan már a Blackhead Road mentén lehet leereszkedni a városba. Az ember egyébként hamar elérheti a Waterford folyót, ami a Trans Canada Trail, azaz a Kanadán átvezető túraútvonal egyik szakasza is.
Az East Coast Trail jóval hosszabb, mint a bejárt szakasz. Az Új-Fundland keleti szegletét alkotó Avalon-félsziget keleti partjai mentén fut végig 336 kilométer hosszan. Útközben sziklafalak, óceáni panoráma, mély fjordok, halászfalvak, világítótornyok, természetvédelmi területek, tengeri madarak, karibuk, olykor bálnák és jéghegyek láthatók. Plusz a Spout, az óceáni hullámok által működtetett álgejzír. Bővebb információkat a Trail honlapján lehet olvasni angolul.
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.
További amerikai túrák a Szépkilátás rovatban:
- Lakóautóval Amerikában vörös sziklák, rózsaszín homokdűnék és holdbéli tájak között
- A nemzeti park, aminek a bejáratánál le kell adni a szendvicset, nehogy ránk jöjjön a medve
- Földöntúli tájon jártunk az amerikai Halál-völgyben
- A világ legelvarázsoltabb túraútja: a Babafej-ösvény
- Magyar lány az USA legbrutálisabb túráján: Találkoztam grizzly medvével is, nem bántott
- Mit tegyél, ha egy éhes puma néz rád a sötétből? – így járta végig két magyar a 4200 kilométeres amerikai túrát
- Nem nagy cucc, csak egy 1800 méter mély szakadék a sivatag közepén
