Aradi Hanga Zsófia

Aradi Hanga Zsófia

Az aszály miatt vágatlan májust hirdetett Gajdos László, több polgármester csatlakozott
Székesfehérváron csak a legszükségesebb helyeken végzik majd a közterületi gyep kaszálását, Budapesten is növelik a természetes gyepek méretét, hogy így küzdjenek a szárazság ellen.
Vitézy Dávid találkozott Lázár Jánossal, elkezdődött az átadás-átvétel
„Megkezdtük az átadás-átvétel előkészítését” – írta a leendő közlekedési miniszter.
Vitézy Dávid fellépne a plakáterdők ellen, visszaadná az önkormányzatok jogköreit is, hogy...
A leendő miniszter szerint a leköszönő kormány jogszabályok tucatjaival védte be a számára kedves hirdetési felületeket, ezeket mind felül fogják vizsgálni.
Balásy Gyula ügyvédje szerint hivatalosan semmilyen gyanút nem közöltek a Lounge-vezérrel
Az ügyvéd azt mondta, reméli, hogy nem a közvélemény nyomására fognak cselekedni a nyomozóhatóságok.
A Kanári-szigeteknek nem annyira tetszik, hogy náluk kötne ki az óceánjáró, amin hantavírusjárvány...
Az óceánjáró fedélzetén eddig ketten haltak meg, egy beteg pedig a kórházban, miután evakuálták. Azóta több feltételezett fertőzöttet szállítottak el a hajóról.
Szerződéseken mutatja be az Átlátszó, mekkora szerepe volt Balásy Gyula cégeinek a kék plakátos...
2017-es szerződések alapján többek között a kommunikációs stratégia tervezése, és az akcióterv összeállítása is Balásy cégcsoportjának feladatkörébe tartozott.
Ukraine expects to establish contact with new Hungarian government soon
The Ukrainians would discuss the terms of their EU accession, while Péter Magyar wants to talk about improving the situation of ethnic Hungarians in Transcarpathia.
Több mint háromszázan kértek kegyelmet idén Sulyok Tamástól, eddig senkinek nem adott
Tavaly közel hétszázan fordultak hozzá kegyelemért, de csak négy ember kapott.
Ukrajna nagyon gyors kapcsolatfelvételre számít az új magyar kormánnyal
Az ukránok az uniós csatlakozás feltételeiről, Magyar Péter a kárpátaljai magyarok helyzetének rendezéséről tárgyalna.
Bezosék bevásárolták magukat a Met-gálába, és kifacsarták belőle a lényeget
Az idei Met-gála sajtója nem volt jó. A közösségi média hónapok óta tele van a Jeff Bezos által szponzorált eseményt kritizáló bejegyzésekkel, és még New York utcáit is ellepték a gála bojkottjára...
Kövess minket Facebookon is!