Aradi Hanga Zsófia

Aradi Hanga Zsófia

Kitiltanák a 16 éven aluliakat a közösségi médiáról Floridában
A törvényjavaslatot az állam szenátusa és képviselőháza is elfogadta, Ron DeSantis republikánus kormányzón múlik, hogy jogerőre emelkedhet-e.
Többen meghaltak, miután a gyúlékony szigetelés miatt percek alatt teljesen kigyulladt egy...
A lángok egy szomszédos épületre is átterjedtek, 4 ember meghalt, 19 embert még keresnek.
Varju László: Törvénysértő döntés született, mindvégig küzdeni fogok az igazamért
A DK politikusát garázdaság, testi sértés és választási csalás miatt mondta ki bűnösnek a bíróság.
Harminc A listás hollywoodi filmrendező összefogott, és megvásárolták Los Angeles ikonikus moziját
A Village Theater 1931 óta működik, azóta is rendszeresen tartanak itt premiereket. Mostantól többek között Steven Spielberg, Bradley Cooper, Dennis Villeneuve és Christopher Nolan is a tulajdonosa.
Biden: Putyin őrült kurafi. Kreml: Biden hollywoodi cowboyt játszik
Az amerikai elnök egy kaliforniai rendezvényen tartott beszédében eresztette ki a gőzt, amihez a Kremlnek is volt egy-két szava.
Saját 13 éves lányát is prostitúcióra kényszerítette egy nő, hat év börtönre ítélték
Az ügyészség az ítélet súlyosításáért fellebbezett, az ügy másodfokon folytatódik.
Decemberben is nőtt az átlagkereset, a keresők fele így is kevesebbet visz haza havi bruttó...
Tavaly 14,2 százalékkal nőtt a bruttó és a nettó átlagkereset is, a reálkereset viszont 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Addig halasztgatták egy kínai híd felújítását, amíg egy teherhajó ketté nem szakította
Már évek óta tervben volt, hogy ütközéselkerülőt építsenek a hídra, de soha nem készült el. Csütörtök kora reggel egy teherhajó neki is ütközött, több autó és egy busz is a folyóba zuhant.
Kövess minket Facebookon is!