Cseke Balázs
„Verekszik, Tolnai úr?” – lökdösődés szakította félbe az újszentiváni önkormányzat bizottsági ülését
A jegyzőnek nem tetszett, hogy videófelvétel készül a bizottsági ülésről. Megpróbálta kikapcsolni a kamerát.
Felkészül: Rogán, Orbán – így fogadták az ellenzéki pártok Balog Zoltán lemondását
A DK-s Kálmán Olga szerint Balognak azonnal és végérvényesen távoznia kell a magyar közéletből.
Varga Judit pénteken benyújtotta a lemondását, megszűnt a képviselői megbízatása
A Fidesz még nem jelentette be, hogy ki kapja meg a megüresedett mandátumot. A volt igazságügyi miniszter visszavonul a közélettől.
Hét erős idézet Balog Zoltán lemondási beszédéből
Elismerte, hogy súlyos politikai hibát követett el, amikor kegyelmet kért K. Endrének, de a boszorkányüldözés, a hisztéria szerinte a lemondása után sem fog megszűnni.
Varga Judit visszavonul a közélettől, de az egyik munkahelyén továbbra is számítanak rá
Tetemes banki hitellel, megtakarítás nélkül távozik a politikából a volt igazságügyi miniszter. Azt még nem árulta el, hogy lemondása után milyen tervei vannak, a Miskolci Egyetemen létrehozott...
Nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz ellenzéki kihívója a fideszes köztársaságielnök-jelöltnek
Miközben a kormánypártok még gőzerővel castingolnak, az ellenzéki oldalon lényegében eldőlt: nem vesznek részt a márciusi államfőválasztásban. Az elmúlt napokban ugyan három lehetséges ellenzéki...
Orbán Viktor napok óta hallgat, sajtófőnöke szerint már elmondta az álláspontját a kegyelmi ügyben
Ekkora felfordulást rég láttunk a kormányzati oldalon, ám a miniszterelnök a saját táborának sem segít magyarázattal Novák Katalin és Varga Judit lemondása után. A programja nem nyilvános, kérdezni...
Már a zsinati székházban van Balog Zoltán, egy kisbusszal próbálták eltakarni
Úgy tudni, Balog biztatta a köztársasági elnököt, hogy K. Endrének kegyelmet adjon. Orbán is magyarázatot várt tőle, de napokra elvonult egy ausztriai kolostorba imádkozni. Innen rendelte be a...
A rogáni boszorkánykonyha működésébe is bepillantást engedett Magyar Péter
A legfontosabb kormányzati döntések egy szűk körben születnek, és egyetlen miniszteri MTI-közlemény sem mehet ki Rogán Antal jóváhagyása nélkül – Varga Judit volt férje, Gulyás Gergely egyetemi...
Novák Katalin lemondta a montenegrói és kárpátaljai útját, nem lesz több hivatalos programja
A következő két hétben azon dolgozik a távozó köztársasági elnök, hogy márciusban átadhassa a Sándor-palotát a következő államfőnek.









