
Dévai László
Zamárdiban marad a Strand Fesztivál
A város közgyűlése megszavazta, hogy még legalább négy évig maradhat a fesztivál.
A tatárjárásról szóló filmben úgy beszélnek a magyarok, ahogy a kormány szól hozzájuk az M1-en
A filmtörténelemben számos példa van arra, hogy botrányosan szervezett produkciókból végül legendás alkotások születtek. Az 1242 – A Nyugat kapujában azonban nem a magyar Apokalipszis most.
Ekler Luca világcsúccsal lett aranyérmes távolugrásban a paraatlétikai vb-n
A kétszeres paralimpiai bajnok már második kísérletével megdöntötte saját, 582 centiméteres rekordját.
Meghalt Elek Judit, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező
Első filmjei már a hatvanas években Cannes és Locarno versenyprogramjába kerültek, később a magyar társadalom tabuit feltáró dokumentum- és játékfilmjeivel vált ismertté.
Üvegszilánkot talált egy diák a paprikás krumpliban egy budapesti iskolában
Az étkeztetést végző cég szerint a konyhai folyamatok megfeleltek az előírásoknak, így tőlük nem kerülhetett az ételbe az idegen tárgy.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint tarthatatlan, hogy 100 forint eladáson 40...
A kormányzati kommunikáció szerint az árrésstop célja az árak csökkentése a vásárlók számára, de a valóság ennél összetettebb.
A Fővárosi Törvényszék a Tisza–Index-perről: Határozottan visszautasítunk minden olyan...
Első fokon az Index nyert Tisza által indított helyreigazítási perben, amit Magyar botrányosnak nevezett. A törvényszék közleménye szerint az ítélet utáni megnyilvánulások a bíróságokba vetett...
Elindult Magyar Péter Nemzet Hangja akciója, amiben adócsökkentésről és gyerekbántalmazásokról...
A kérdőívet a Tisza saját applikációján keresztül lehet kitölteni, október 23-ig. Magyar Péter azt is bejelentette, hogy kormányra kerülve jönne egy 40 ezer forint értékű babaápolási kezdőcsomag,...
Szabó Tímeáék Strasbourgban nyertek pert, Kövér László jogsértően büntette meg a túlóratörvény...
Az ülésen az ellenzéki képviselők tiltakozással próbálták akadályozni a szavazás levezetését, amit a házelnök példátlanul magas pénzbírságokkal torolt meg.
Kvízműsorban így még nem örültek rossz válasznak
Az RTL új, kifordított vetélkedőjében Majka kegyetlen ajánlatokkal bombázza a játékosokat, miközben a rossz válasz jó, a jó pedig rossz lehet.