Előd Fruzsina
Will Smith 10 évig nem vehet részt az Oscar-gálán a pofon miatt
Pofonokat adunk és kapunk: az Amerikai Filmakadémia eltiltotta a színészt a rendezvénytől.
Három milliárdos utassal elindult az első teljesen privát űrexpedíció a Nemzetközi Űrállomásra
55 millió dollárért lehetett jegyet váltani. A résztvevők kutatásokat is fognak végezni az ISS-en eltöltendő nyolc nap alatt.
Nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánította a kormány az E.On Áramszolgáltató Kft. MVM általi...
A tranzakció 2,5 millió ügyfelet érint.
233 évet kellett rá várni, de most bekerül egy fekete nő az amerikai legfelsőbb bíróság tagjai közé
Joe Biden jelöltjét, Ketanji Brown Jacksont csütörtökön megszavazta a szenátus.
Trump megint belengette, hogy elindulna a 2024-es amerikai elnökválasztáson
Ehhez persze előbb a republikánus előválasztást kéne megnyernie. Szerinte ennek sok ember nagyon örülne, „mert ez most egy kicsit unalmas”.
Még 20 milliárd forint kéne a Biodóm befejezéséhez, de az állami támogatásból már csak 6 milliárd...
Az építmény ügyében összehívott meghallgatásra a meghívottak fele sem ment el.
Újra lehet autózni hétfőtől a pesti alsó rakparton
Kicserélték a város egyik elöregedett ivóvíz-főnyomócsövét.
Száz új Mercedes busszal bővül a BKV flottája
A második negyedévben további 35 busz is forgalomba állhat majd.
17 uniós tagállam támogatást kap ahhoz, hogy fokozatosan leváljon az orosz energiáról
Technikai segítséget ígér az Európai Bizottság. Az EU 2030-ig megszüntetné orosz importfüggőségét.
Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen az építőanyagok piacán hozott, piactorzító...
Az Európai Bizottság kifogásolja például, hogy bizonyos nyersanyagok árát rögzítették. Más vitás ügyek is vannak.









