Jandó Zoltán

Agyontámogatás nélkül hozta egyik legnagyobb sikerét a magyar parasport
A deklaráltan ilyen célra fordított összeg ugyan emelkedett az elmúlt években, aránya az összes sportra fordított pénzhez képest jelentősen csökkent.
Ezért érzed azt, hogy nem mondanak igazat az inflációról
A KSH szerint szinte egyáltalán nem emelkedett az ásványvíz ára az elmúlt évtizedben, az olcsó vizek azonban 50 százalékkal drágultak.
Megtévesztő, amit a kormány az oltásokról mond, pedig lenne mivel egyértelműen érvelnie
Az, hogy az oltás 60-70 százalékkal csökkenti a megbetegedés esélyét, nem teljesen ugyanaz, mint, hogy 99,8 százalék eséllyel nem kapjuk el a covidot.
A Covid lett a harmadik leggyakoribb halálok Magyarországon 2020-ban
Külön haláloki kategória lett a Covid, amelynél csak a daganatos megbetegedések és a keringési rendszer betegségei követeltek több áldozatot.
Eladja részesedését a Dunaferrben az állam, ma estig lehet licitálni
Minimális részesedésről van szó, amely néhány ezer forintért cserélhet gazdát, de az ügylet fontos változásokat jelezhet előre a dunaújvárosi acélműnél.
Tíz év alatt sikerágazattá tömte ki a magyar focit az állam, pénzügyileg
Közel nyolcszorosára emelkedett a bevétel, milliárdos veszteség helyett milliárdos profit keletkezett. Kis szépséghiba, hogy mindez állami pénzből, nem fenntartható módon történt.
Míg a nyugati klubok szenvedtek, a magyar focit válságállóvá tette a Fidesz
Van egy nagy előnye, ha egy ligában nem a jegyeladásra építik az üzleti modellt: ha amúgy is alig vannak nézők, akkor a zárt kapus meccsek sem viszik el a bevételt.
Egy kormánydöntés miatt rengeteg kisgyerek pont a járvány alatt kezdte meg az iskolát
Elég rossz időzítéssel sikerült ismét megváltoztatni, hogy kinek a joga eldönteni, iskolaérett-e már egy óvodás gyermek.
Van egy ágazat, amely a járványban is 10 ezer új munkahelyet teremtett Magyarországon
A járvány ellenére nagyon látványosan növekedtek a Magyarországon, különösen a Budapesten működő szolgáltatóközpontok 2020-ban.
A vételár tizedét sem éri, amit közpénzből vett egy magyar futballklub
Tíz éve szabálytalanul költötték el a közpénzt Nyírbátorban, az akkor épített pályákat most árverezték el. De itt legalább volt mit eladni, nem csak lelépett valaki a pénzzel.
Kövess minket Facebookon is!