Jandó Zoltán

Esze ágában sincs visszamenni dolgozni a turizmusba azoknak, akik a járvány miatt elmentek
Alsó hangon 35 ezer alkalmazott hiányzik az ágazatból. A cégek versenyeznek az alkalmazottakért, ami nagyon komoly béremelkedést hozhat már rövidtávon is.
Soha nem fogyasztottunk otthon annyi áramot, mint tavaly
Égett a villany, mentek a laptopok, fűtötték a nyaralókat májusban. A lakosság energiafogyasztása a rezsicsökkentés óta amúgy is emelkedett, most azonban csúcsra ért.
Nem egész 74 óráig Magyarország volt a világ legsikeresebb olimpiai nemzete
Évtizedek óta üldöztük a finneket, Tokióban végre utolértük őket, de három nappal később a Bahama-szigetek megelőzött.
Az éremtáblázat alapján csak egyszer zártunk ennél rosszabb olimpiát, de ez is bizakodásra ad okot
Ebből is látszik, hogy nem érdemes csak az éremtáblázatot nézni, minden más szempontból ugyanis kifejezetten eredményes volt Tokióban a magyar küldöttség.
A negyedik hullám árnyékában épp csak lábadozik a magyar szállodaipar
Katasztrofális volt a legnagyobb hotelcégeknek 2020, és most is csak egy hajszállal jobbak a kilátások. Nagy a bizonytalanság, a korábbi nyereségre még éveket kell várni.
Jól hangzik, hogy a kormány intézi az építőanyagot, de az élet bonyolultabb
Teljesíthetetlennek tűnő elvárásokat fogalmaz meg az építőanyag-exportőrökkel szemben az új szabályozás, és ez sokaknak elveheti a kedvét a külföldi értékesítéstől.
A családok nem igazán, de a baráti cégek jól járhatnak a kormány intézkedéseivel
Orbán Viktor egyértelműen a családvédelemre építette fel az építőanyagok áremelkedése ellen indított szabadságharcát, de a meghozott intézkedések a családoknak segítenek a legkevésbé.
NER-építők mérlege: 30 milliárd bér, 60 milliárd osztalék
A kormányközeli építőipari cégek kívülről akár nagyon hatékonynak is tűnhetnek, de ez a hatékonyság valójában járadékvadászat, a járadék pedig a NER-nél csapódik le.
Soha nem látott profitot hozott a járvány ideje a kormányközeli építőcégeknek
Miközben az építőipar egészében látványosan visszaestek a megrendelések és csökkent a termelés is, a nagyobb vállalatoknál nem volt nyoma komoly krízisnek.
Nem a halálozások számától, hanem az iskolázottságtól függ, hogy hányan oltatják be magukat
Az oltásokat nem azokban a megyékben veszik fel nagyobb arányban, ahol pusztítóbb volt a járvány vagy rosszabb a lakosok egészsége, hanem ahol többen szereztek érettségit.
Kövess minket Facebookon is!