Jandó Zoltán
Pont akkor lett hiánycikk a fa, amikor a fél ország felújítana
Amerikából indult, de már itthon is fahiány van, az ezzel együtt járó drágulás pedig elviszi az állami támogatás egy részét.
Az elmúlt 50 év leghalálosabb hetével tetőzött a harmadik hullám Magyarországon
Az elmúlt fél évszázadban népességarányosan egyetlen héten sem veszítették annyian életüket Magyarországon, mint az idén március 22 és 28. között.
Sok helyen újra munkaerőhiány van, pedig külföldre még vissza sem indultak a magyarok
Bár az ország egészében még többen keresnek állást, mint a járvány előtt, egyes régiókban már nem ez a helyzet, néhány ágazat pedig már munkaerőhiánnyal küzd.
Véletlenül sem Ronaldo miatt esett a Coca-Cola árfolyama
A részvény után pénteken még járt osztalék, hétfőn már nem. Ronaldo ráadásul csak az árfolyam esése után akciózott.
Szikszó, Encs és Devecser környékén tízből egy koronavírus-fertőzött meghalt
Rémisztő adata az egyenlőtlenségnek, hogy az országnak vannak olyan kisebb régiói, ahol több mint 10 százalékon áll a járvány halálozási mutatója, miközben a legjobb járási adatok eddig 3 százalék...
A lakásfelújítási támogatás egy részét szépen elviszi a rég nem látott építőipari áremelkedés
Áprilisban Magyarországon is érezhetővé vált, hogy valami nincs rendben az építőipari árakkal. Közel két éve nem mértek ekkora drágulást a szektorban.
Elkezdik takarítani a terepet, hogy az MTK is megkapja az új sportpályáit
Szeméttel teletömött vasúti épületek bontásával indul újra az MTK hatalmas létesítményfejlesztési programja, amelynek már évekkel ezelőtt be kellett volna fejeződnie.
Ügyesen lavírozott a Fidesz a járványintézkedésekkel
A második hullámban végig inkább pozitív volt a kormányzati intézkedések megítélése, a harmadik hullám idején viszont csak a lazítások után kezdett javulni.
0,191 százalék, hogy Magyarország nyeri a foci Eb-t
A három csoportellenfelünk mindegyike a végső győzelemre is leginkább esélyes hat csapat között van, a franciák abszolút favoritok.
Százmilliárdos cégvagyontól vált meg Mészáros Lőrinc volt felesége
Májusra szép fokozatosan eltűnt a legnagyobb, korábban családi tulajdonban lévő vállalkozások részvényesei közül Mészáros Lőrinc volt felesége.