Jandó Zoltán

Hét év alatt 15 milliárd forintot keresett az Orbán-család, nem bérből és fizetésből
A 2014-es választások óta a miniszterelnök családja nem óvatoskodik a céges jövedelmekkel. A kormányfő szülei és testvérei nyolc, veje hétmilliárd forinthoz jutott a vállalatokból.
A járvány alatt is milliárdokat lehetett keresni a kormánypropagandával
Rogán Antal minisztériuma a pandémia kezdete óta több mint 50 milliárd forintért üzent a lakosságnak, ennek pedig ezúttal is Balásy Gyula cégei voltak a haszonélvezői.
Milliárdokat hoztak kormányközeli tulajdonosaiknak a járványban is nyitva tartó kaszinók
A játékasztal-bevételek nagyot estek, de a nyerőautomatáknál sokkal kisebb volt csökkenés, az online bevételek pedig még emelkedni is tudtak.
A forint gyengülésének következtében 10 milliárddal többet ér az állami Antenna Hungária...
A cég számainak másik érdekessége, hogy közel négy év után kifizették neki a vizes vb után járó pénzeket, igaz nem az, akinek kellett volna.
Miközben Szijjártó a jachtján ült, a cége napi 70 milliót kaszált
A járvány sem vetette vissza a kormány kedvenc autópálya-építő cégének teljesítményét: a Duna Aszfalt 2020-ban is megdöntötte a magyar építőipar minden korábbi rekordját.
Simicska Lajos szelleme visszatért, tényleg rehabilitálják a Közgépet
Simicska Lajos idején lenullázták a 2010-es évek elejének pénzszivattyúját, most azonban, hogy az egykori Fidesz-pénztárnok eltűnt a képből, ismét hasít a Közgép.
Egy ábrán a NER üzleti működése
Egy csoport, amelynek bevétele az állami megrendeléseknek köszönhetően hat év alatt hatezerszeresére nőtt, majd négy év alatt 3 százalékára csökkent.
Kisajtolna még pár milliót az állami botránycégből a körözött volt gazdasági igazgató köre
Négy cég is pereli a 2017-es vizes vb-t szervező céget, ebből kettő köthető a vállalat korábbi gazdasági igazgatójához, aki ellen hat elfogatóparancs van érvényben.
A Mészáros-csoport hamarosan a legnagyobb magyar céget is lehagyhatja létszámban
Tavaly még bő ötezer emberrel többet foglalkoztatott a Magyar Posta, mint a Mészáros-csoport, mostanra azonban ez a különbség sokat csökkent.
A járvány sem tépázta meg a TV2-t, közel 4 milliárdos nyereséget hozott össze tavaly
A tévés hirdetési piacról ugyan eltűnt 2 milliárd forint a járvány miatt, a TV2 azonban így is épp ennyivel tudta növelni a nyereségét.
Kövess minket Facebookon is!