Molnár Réka

Molnár Réka

Nem sikerül felújítania a fővárosnak a haldokló Rác fürdőt, eredménytelen lett a tender
A mellette lévő Rác Hotel sem kellett senkinek se meg-, se bérbevenni.
Húszi dróntámadás érte Tel-Avivot, egy ember meghalt
Négyen megsérültek. Az izraeli légvédelem hibázott.
Kizárták a Való Világ egyik játékosát, mert szexuálisan erőszakoskodott villatársával
Teljes testsúllyal a nőre nehezedett, befogta a száját és a lábai között nyúlkált, miközben a nő ütögette őt.
Donald Trump hívei is fülkötést raktak magukra a volt elnökkel szolidálva
A Trumpot ért merénylet után a fülkötés is része lett a volt elnök kampányának.
Az Operaház szerint a dolgozók béremelését is veszélyezteti, hogy cikk jelent meg Ókovács BMW-jéről
Mint írják, emiatt kevesebben fognak eljönni. Az Operaház azt is jelezte, hogy „takarékossági okokból” sofőrt sem fizetnek, saját autója pedig soha nem volt az intézménynek.
Közel 113 milliárd forintnyi uniós támogatást kap a Déli körvasút
A jelenlegi legnagyobb vasúti beruházásra több pénzt szeretett volna a kormány, de így is jutott bőven az uniós alapból a Mészáros Lőrinc cége által kezelt körvasút.
Minden esetben ellenzi az izraeli parlament egy palesztin állam létrehozását
Netanjahu nem vett részt az erre vonatkozó szavazáson. Összefoglalónk az izraeli-palesztin háborús konfliktusról.
Einstandolták a budapesti taxidrosztokat, aztán megfenyegették, aki nem fizetett nekik
Három férfit fogott el a rendőrség, zsarolás vádjával állnak bíróság elé.
Hiába kéri a MÁV, csak nem utaznak mással az emberek a nagy melegben
Eger és a Balaton felé megnőtt a vasúti forgalom, miközben a MÁV hatalmas késésekkel küzd az elavult pálya és a hőség kombója miatt.
Tarr Zoltán lesz az EP egyik bizottságának néppárti szóvivője
Három másik tiszás politikusnak is lehet még fontos jelölése a Néppártban.
Kövess minket Facebookon is!