Nagy Bálint

Nagy Bálint

Trump: Jól ismerem Vlagyimirt. Most jött el az idő, hogy cselekedjen
A megválasztott amerikai elnök szerint Zelenszkij egyezségre törekszik az orosz-ukrán háborúban.
Nem landolt Budapesten szír gép, egy 2012-es fotó terjedt
A Budapest Airport is cáfolta, hogy szír repülőgép landolt volna Budapesten.
Garázdaság és rongálás miatt jelentették fel a II. kerületi Mikulást
Egy vicces videót vett valaki túl komolyan. A rendőrség nem indított nyomozást.
Két halálos áldozata van az Egyesült Királyságban pusztító Darragh viharnak
A vihar 150 km/h-s szelet hozott, több tízezer háztartás áramszolgáltatás nélkül maradt.
Karácsony Gergely: Nem fizetjük be a kormánynak az elkobzó jellegű túladóztatást
Budapest költségvetését úgy tervezik, hogy nem lesznek nettó befizetői a központi költségvetésnek, azaz 50 milliárd forinttal kevesebbet fizetnek be a szolidaritási hozzájárulásból.
A fővárosi „drogmelegedőktől” és az „importált drogosoktól” rettegnek a Fidesz képviselői
Tállai András pedig Varga Mihály jegybankelnökségétől várja a forint erősödését, derült ki az Országgyűlésben.
Karácsony Gergely: Azt tanulja meg a Tisza is, hogy nekem nem lehet ultimátumokat adni
A főpolgármester szerint nem lesz a közgyűlés által választott főpolgármester-helyettese Budapestnek.
Orbán Viktor: Varga Mihályt jelölöm jegybankelnöknek
A miniszterelnök szerint a legtapasztaltabb és a legnyugodtabb embert terjeszti a parlament elé. Matolcsy György munkáját megköszönte, sajnálja, hogy nem lehet egy újabb ciklusra jelölni.
Kormányinfó: pénteken reggel Orbán Viktor bejelentheti, ki lesz az új jegybankelnök
Gulyás Gergely a Fidesz lemaradását mutató közvélemény-kutatásról azt mondta: mi továbbra is választást akarunk nyerni. A minimálbér 2027-ig 40 százalékkal emelkedhet. A miniszter a Telexnek: a...
Kövess minket Facebookon is!