Pál Tamás

Pál Tamás

Magyar asztrofotós fedezte fel, hogy az év legfényesebb üstököse szétesett
A C/2024 G3 (ATLAS) nevű üstökös körülbelül 13,5 millió kilométerre haladt el a Nap mellett.
Gyurcsány járványügyi operatív törzs felállítását követeli
A DK elnöke szerint a kormány hazug módon dicsőíti magát, miközben semmit sem tesznek az aktuális járványhelyzetben.
Coming outolt a volt Premier League-játékvezető, akinek egy kokainozós videó miatt ért véget a...
David Coote először beszélt a szexualitása elrejtésével kapcsolatos küzdelmeiről.
Trump után nyomozó ügyészeket rúgtak ki az amerikai igazságügyi minisztériumból
James McHenry megbízott igazságügyi miniszter szerint nem lehet rájuk bízni az elnök programjának hűséges végrehajtását.
Kitiltják az óriási tengerjáró hajókat a nizzai kikötőből
A kisebb luxusjachtokat továbbra is szívesen látják a dél-franciaországi városban.
A horvátok úgy tiltakoztak a magas árak ellen, hogy nem vásároltak pénteken
Húszmillió euróval költöttek kevesebbet a horvátországi üzletekben, mint a múlt héten ugyanezen a napon.
Wladár Sándor elárulta, hogy Milák Kristóf elkezdte a felkészülést
Az úszószövetség elnöke azt mondta, abban maradtak Milákkal, hogy nem beszélnek a múltról.
Kövess minket Facebookon is!