Pupli Anna Sára

Pupli Anna Sára

Meghalt az Agrárminisztérium 2,2 milliárdos visszaélési ügyének egyik vádlottja
A vádirat szerint Kovács P. Zoltán ügyvédi irodája látszattevékenységekért 1,7 milliárd forintot kapott a minisztérium háttércégéből Nagy János volt helyettes államtitkár közreműködésével.
Rendkívüli ülést hívott össze a kormánnyal alkut kötő Országos Bírói Tanács
A jövő keddi ülés napirendje alapján bizalmi szavazást tarthatnak Szabó Péter elnökkel szemben.
A BYD építése miatt 60 millióért sajátítana ki a szegedi önkormányzat egy 400 milliót érő területet
A városvezetés közérdekre hivatkozik és nem hajlandó tárgyalni a tulajdonossal.
Védője szerint Dominique Pelicot tettei gyerekkori traumáira vezethetők vissza
Az ügy vádlottját elmondása szerint kilencéves korában szintén megerőszakolták, később pedig tanúja volt egy csoportos nemi erőszaknak is.
Már hat bicskei áldozat jutott lakhatáshoz a februári influenszertüntetésen összegyűlt adományokból
Összesen 219 millió forint folyt be 23 ezer adományozótól, ebből eddig 130 millió forintot költött el az Utcáról Lakásba Egyesület.
Még a Századvég is a Fidesz gyengülését méri
A kormányközeli kutatóintézet szerint azonban 38 százalékos támogatottságával még így is vezet a 32-re mért Tiszával szemben.
Megtiltanák a 16 éven aluliaknak, hogy közösségi médiát használjanak Ausztráliában
Az új törvény az azt kijátszó kiskorúakat és szüleiket nem bünteti majd, a techcégeket viszont annál inkább: akár 50 millió ausztrál dolláros bírságot is kaphatnak a nyakukba.
Orbán Viktor a Hamász legfontosabb támogatójával békepártiságról és energetikai együttműködésről...
„Büszkék vagyunk arra, hogy Katarral együtt tartozunk a globális békepárti többséghez” – mondta a magyar kormányfő a budapesti találkozón.
Letöltendő börtönt és vagyonelkobzást kért az ügyészség az uniós pénzosztásokat elbíráló volt...
B. Lászlót és két bűntársát többek között vesztegetés elfogadásával vádolja a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.
Újabb mélyponton a forint, már majdnem 413 forintba kerül egy euró
412,9-cel újabb rekordot döntött meg a hétfői, kétéves mélyponthoz képest.
Kövess minket Facebookon is!