Váczi István
Vannak, akik fantasztikusan jól járnak az áruszállítási káosszal
Eredményét megtöbbszörözve 35 százalékos profitrátát ért el a világ legnagyobb konténerhajós cége, a dániai alapítású Maersk, de mások sem panaszkodhatnak az ágazatban.
Sosem volt még ilyen drága a búza, pedig az éghajlatváltozás kedvez neki
Rekordot döntött a búza a termény európai árképzése szempontjából meghatározó párizsi árutőzsdén, és a magyar gabonapiacon is hatalmas az áremelkedés.
Már a kínaiak kirakat kikötőjében sem tudnak időben lerakodni a hajók
Egyre hosszabb ideig kell várniuk a teherhajóknak, hogy bejussanak egy-egy kikötőbe, a görögországi Pireuszban is rekordot döntött a várakozó hajók száma.
Felszólították az embereket, hogy spájzoljanak be élelmiszerből Kínában
Általában nagyon szoktak vigyázni, nehogy kipattintsák a pánikszerű vásárlások szikráját, a kínai gazdasági minisztériumban viszont úgy gondolták, nem árt a jó tanács.
Nem mindenki szeretné, hogy több fa legyen a városokban
Sokakban talán fel sem merül, hogy ne lenne jó ötlet több fát ültetni a városokban, de amerikai tapasztalatok szerint ez nem egyértelmű. Remélhetőleg azért ebből nem lesz méhlegelő-konfliktus.
A drága gáz miatt több helyen a szántóföldön hagyják a kukoricát
Sok ukrán és francia gazda nem tudja vagy akarja kifizetni a terményszárítás megnövekedett költségét, a „természetes módszerrel” viszont sokat kockáztat.
Újabb gyárbezárás borzolja a kedélyeket az Opelnél
Tovább karcsúsítják az Opel németországi tevékenységét, ezúttal a szerszámgyár bezárását jelentette be a menedzsment.
Most kell megvenni a karácsonyi ajándékot a Puma vezérigazgatója szerint
Üresebbek lesznek a bolti polcok, mint szeretnénk – mondta a topmenedzser.
Ismét drágul az egyik legfontosabb építőanyag Amerikában
Újra drágul a fa az európai készletek egy részét korábban elszívó Egyesült Államokban, ami a hazai felhasználók számára is figyelmeztető jel.
Minőségi Újságírásért Díjat kapott a G7 energiaárak elszabadulásáról szóló cikksorozata
Megosztva Jandó Zoltán kollégánknak ítélte a szeptemberi Minőségi Újságírás Díjat a Főszerkesztők Fóruma.