Váczi István

Az ellátási gondok miatt már zagytározókból vonják ki a ritka ásványkincseket
A nyugati kormányok besokalltak a kínai függéstől és az ellátási problémáktól, a nagy bányacégek pedig igyekeznek ezt kihasználni.
Húsz éve nem volt olyan sok katonai hatalomátvétel a világban, mint idén
Az egy hónapon belül második szudáni puccskísérlet a jelek szerint sikerrel jár. Az utóbbi két évtized békésebb volt a katonai hatalomátvételek szempontjából.
Hiába hajtogatják, a kormányváltás hiányának nincs köze a gazdasági sikerekhez
Visszatérő kormányzati állítás, hogy a „politikai stabilitás” segíti az ország gazdasági felzárkózását, a környező országok adatai azonban ezt nem igazolják.
Az életkori korlátozás eltörlésével kezelnék a súlyos kamionoshiányt Amerikában
Rekordszámú teherautó-sofőr hiányzik az Egyesült Államokban, a képzés támogatása mellett a 21 éves korhatár eltörlésével igyekeznek kezelni a problémát.
Még 17. havi nyugdíjat is fizethetne a kormány, ha nem venne repteret
Nem látszik, miért lesz jobb az országnak, ha kiad a reptérért annyi pénzt, amennyiből három évig duplázni lehetne a tanárok fizetését. A megtérülésnél a több évtizedes távlat a kedvező forgatókönyv.
Eldőlt a hazaárulózásig fajuló kormány-ellenzék vakcinavita
Nem tudta volna felgyorsítani a magyar oltási programot, ha a kormány az év elején leköti a hazánknak az uniós beszerzés keretében járó teljes Moderna-mennyiséget.
A világrekorder magyar áfa bevezetésekor volt legutóbb olyan gyors az infláció, mint most
Megdöntötte idei csúcsát a pénzromlás üteme szeptemberben, nem véletlen, hogy egy ideje inkább már az inflációvédett állampapírt reklámozzák
A katonai hódítás nem tűnik el a világból, csak átalakul
Az állami fegyveres agresszió nem ment ki a divatból, csak összezsugorodott, és a módszerei is trükkösebbé váltak a formális hadüzenetek korához képest.
Az idősebb, nős, függőségekkel küzdő férfiak nem bírják a stresszt a tőzsdén
Amerikai kutatók azt vizsgálták meg, hogy kik hajlamosak a leginkább pánikszerű részvényeladásra, ha rosszra fordulnak a dolgok a tőzsdén.
Mintha kiszáradna a Balaton és a Duna – van, ahová már megérkezett a durva klímaváltozás
Dél-Amerika középső-déli részén olyan súlyos az aszály, hogy van, ahol már hetente csak egyszer tudnak fürdeni, és a terméseredmények is drasztikusan romlottak.
Kövess minket Facebookon is!