Ötven éve nem volt ilyen kevés víz a Kolon-tóban, ami rámutat a Homokhátság tragédiájára is

Szinte teljesen eltűnt a víz az Izsák közelében lévő Kolon-tóból, ami szemléletes példája annak, hogy milyen súlyos a vízhiány és a szárazodás a Homokhátságon, és előrejelzi, hogy a klímaváltozással együtt még rosszabb lehet a helyzet.

Olvasóink jelezték, hogy a Kolon-tó idén teljesen kiszáradt, ezután fordultunk a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságához, hogy mi lehet a kiszáradás oka, és hogy hogyan lehetne ezt megakadályozni. A nemzeti park válasza alapján vesszük végig, hogyan jutottunk el a mostani helyzetig.

A Kolon-tó egy évezredekkel ezelőtt kialakult Duna-ág helyén jött létre az északnyugat–délkelet irányú buckasorok között, majd az elpusztult növényzet elkezdte feltölteni a tómedret, miközben jelentős mennyiségű tőzeg is képződött, amit bányásztak is később. A tó természetes fejlődését az emberi beavatkozás törte meg, az 1895-re megépült Fülöpszállás–Kecskemét-vasútvonal, majd néhány évtizeddel később Kecskemét és Dunaföldvár között átadott főút is hozzájárult ahhoz, hogy megszűnjenek a felszíni összeköttetések a tó és a tőle északra lévő vizes élőhelyek vonulatai között. Ennél is nagyobb csapás volt, amikor 1927–28-ban elkészült az a lecsapoló csatorna, ami a tó vizét a Duna-völgyi-főcsatornába vezette. A tó ekkor is majdnem teljesen kiszáradt, és a csatorna a környező művelt területek alól is elszívta a vizet.

A tavat évtizedekkel később több intézkedéssel is megpróbálták helyreállítani. Az első lépés az volt, hogy 1989–90-ben létrehoztak egy 1,4 méter mélységű, 6,3 hektáros nyílt vízfelületet, majd húsz évvel később 12 darab kisebb, különböző mélységű tavacskát is kikotortak, korábbi tőzegbányagödröket mélyítettek ki, amelyeket csatornákkal kötöttek össze. Az utolsó nagyobb beavatkozás 2011–13-ban történt, amikor egy 20 hektáros, változó mélységű, szigetekkel tagolt nyílt vizet kotortak ki. A nemzeti park szerint ezek a kotrások a párolgási veszteséget is csökkentették, mert a nyílt vízfelület kevesebbet párologtat, mint a vízben álló, sűrű, erőteljes növekedésű mocsári növényzet.

Csapadékos években a több millió köbmétert befogadni képes tómeder még egészen jól feltelt, és egy körülbelül 5,5 kilométer hosszú és 1,5–2,5 kilométer széles részt víz borított. Mostanra viszont már csak az úgynevezett Nagy-víz és az Öreg-víz kikotort medreiben van állandó vízborítás.

A nemzeti park megfigyelései szerint a leszáradás több éve folyamatosan egyre erősebb az 1200–1400 hektáros mocsaras, lápos élőhelyen, és idén először fordult elő, hogy nem volt víz a nádas alatt, csak a kotrásokban. A tó legsekélyebb északi része, a Tókás a nyár végére teljesen kiszáradt. Ahogy az a nemzeti park által megküldött vízszintdiagramon is látszik, utoljára ötven évvel ezelőtt volt ilyen alacsony a vízszint a Kulléri-zsilipnél:

A meder nem kotort, sűrű mocsári növényzettel borított részén jó ideje már csak olyan fajok élnek, amik helyben elviselik az időszakos kiszáradást, illetve képesek elvándorolni. Az idei vízhiány egyelőre nem okozott intenzív növény- vagy állatpusztulást, de ha a kotort mederrészek is teljesen kiszáradnának, annak lehetnének ilyen következményei.

Azért, hogy megőrizzék a tó vízkészletét, évtizedek óta nem nyitották meg a korábbi lecsapoló csatorna zsilipjét. Ez jó darabig hatásosnak is bizonyult, a korábbi leszárított állapothoz képest jelentősen nőtt a vízszint. Mostanra viszont világossá vált, hogy a jelenlegi folyamatokat önmagában a vízelvezetés tilalma már nem tudja ellensúlyozni, újra felgyorsult a kiszáradás.

Az okok itt is nagyjából azok, mint az ország más alföldi területein. A csapadék egyre kevesebb, vagy drasztikusan megváltozott az eloszlása, miközben növekedett a párolgás, a felszín alatti vizek kitermelése, a felszíni vizek csatornákkal való elvezetése. A gazdálkodási módok, a tájhasználat csökkenti a talajba beszivárgó vizek mennyiségét, és a máshol gyógyírnak ható faültetések, -ültetvények itt pont a szárazodást gyorsították fel.

A Kolon-tó vízutánpótlásának nagy részét a Homokhátság nála magasabb fekvésű, tőle keletre és északra található területeiről a Duna irányába áramló felszín alatti vizek adták korábban. A jelentős talajvízszint-süllyedés miatt a tavat tápláló, egyes pontokon gyakorlatilag forrásként működő, felszín alatti vízáramlások leálltak, ezek vízkészletét nem tudja pótolni a mederbe hulló, valamint a közvetlen felszíni vízgyűjtőről, a tó szomszédságából beszivárgó csapadék. A tó nyugati irányban le is ad felszín alatti vizet, tehát csak folyamatosan működő vízáramlási rendszerben képes nagy mennyiségű víz tartósan létezni a mederben.

„A tó kiszáradását a homokhátsági talajvíz szintjének jelentős megemelésével, a tómedret tápláló felszín alatti vízáramlások helyreállításával lehetne hatékonyan és tartósan elhárítani. Ez rövid távon valószínűtlennek tűnik, bár van a térség állapotának javítására állami vízügyi terv és szándék, ezáltal hosszú távú jövőkép” – írta a nemzeti park.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) koordinálásával tervezett vízpótlási program szerint a Fülöpháza környékén lévő kiszáradt tómedrekbe emelnének fel dunai eredetű vizet, amelyet aztán az Ágasegyháza-Orgoványi-rét területére vezetnének. Az ott beszivárgó víz a Kolon-tó állapotát is javíthatja, mert a két terület közvetlen felszín alatti áramlási kapcsolatban van.

Egy másik lehetőség, hogy közvetlenül a Kolon-tó medrébe vezetnek vizet a Dunából csatornákkal és nyomócsőhálózattal. Ez ugyanakkor nem veszélytelen, mert a tóba betáplált vízzel egy sor tájidegen faj is könnyen bejuthat, ami megváltoztatná az ökológiai viszonyokat. A nemzeti park szerint ugyanakkor még ennek a kockázatnak a felvállalása is jobb megoldás, mint a teljes kiszáradás.

Az is nagy áldozatokkal járna, ha felszín alatti vizekből próbálnánk meg feltölteni a tavat. Ebben az esetben több négyzetkilométeren fokozódna a talajvízszint-süllyedés, amit a mezőgazdasági területek is megsínylenének, és ekkor megint a tóból szivárogna el oldalirányba a víz, és megint alig valami maradna a mederben.

A Homokhátság problémáiról, vízgazdálkodási nehézségeiről többször írtunk már. Vannak olyan kutatók, akik szerint már megállíthatatlan a szárazodás. Az OVF már tervezett olyan 1700 milliárd forintos projektet, amivel szerintük megoldható a terület vízpótlása, de ennél is sok a kérdőjel.