Közös nyilatkozatban ítélik el magyar tudósok a kormány Ukrajnával kapcsolatos álláspontját

3214

Ukrajna melletti kiállásról és a magyar kormány elítéléséről adtak ki közös nyilatkozatot pénteken magyar tudósok, amit cikkünk megjelenéséig 165-en írtak alá.

A nyilatkozatban azt írják, hogy az – egyébként legkülönbözőbb tudományterületekről érkező – akadémikusok szükségét érzik, hogy kiálljanak Ukrajna mellett, „most, amikor egyik korábbi fő támogatójuknak, az Egyesült Államoknak januárban beiktatott elnöke Ukrajna számára teljesíthetetlen békefeltételeket szab és ezektől teszi függővé a további gazdasági és katonai segélyezését”.

Elítéljük Magyarország kormányának erkölcsileg kifogásolható álláspontját, mivel feltételek és garanciák nélküli tűzszünetet, illetve „békét” kíván Ukrajnával elfogadtatni

– írják, hozzátéve, egyetértenek azokkal az európai országokkal, amelyek továbbra is támogatják Ukrajna küzdelmét, „hogy csakis kellő garanciákkal biztosított békét kössön az őt megtámadó agresszorral.”

Az aláírók között van Ungváry Krisztián, Romsics Ignác és Jeszenszky Géza történészek, Majtényi László jogász, Nádasdy Ádám nyelvész, Szathmáry Eörs biológus, Kornai András matematikus és Pléh Csaba pszichológus is.

Orbán Viktor a 27 EU-tagállam vezetői közül egyedüliként nem szavazta meg az uniós állam- és kormányfők csütörtöki találkozóján, hogy az EU egységes fellépéssel nyújthasson katonai segítséget Ukrajnának, péntek reggeli rádióinterjújában pedig bejelentette: a kormány a nemzeti konzultáció mintájára véleménynyilvánító szavazást indít Ukrajna EU-csatlakozásáról.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!