Orbán a felesége hatvanpusztai szerepéről: Amikor az apám megkéri valamire, akkor nyilván segít neki

3869

Orbán Viktor a kötcsei piknik után megint interjút adott az Öt.hu-nak, amelyben többek között arról beszélt, hogy a hatvanpusztai majorsághoz semmi köze, a felesége azért néha besegít az apjának, Hadházy Ákos pedig neki köszönheti a politikai karrierjét, mivel „ő ad neki munkát” azzal, hogy folyamatosan támadja.

A miniszterelnök az interjú elején tisztázta, hogy kiknek üzent a kötcsei beszéde végén, amikor azt mondta: „Ismernek, én nem szoktam fenyegetőzni, de semmi nem lesz elfelejtve, minden föl lesz jegyezve, és minden le lesz rendezve.” Orbán szerint ez egy befelé szóló üzenet volt, és azt mondta, még nem látott olyan közösséget, ahol mindenki száz százalékban alárendelné magát a közös céloknak.

„Nem akartam én ezt kidobolni, csak hát ez most nyílt volt. Nem mondanám, hogy demotiváltak lennének az embereink vagy a kádereink, hanem egész egyszerűen azt akartam mondani, hogy van egy időszak minden kampányban, ameddig lehet jópofáskodni, meg egy-egy stikli is talán még belefér, vagy ki lehet magyarázni, vagy legalábbis bocsánatos bűnnek számít. De van egy olyan szakasza minden mérkőzésnek, így a választási mérkőzésnek is, ahol már nem lehet viccelődni, mert ott már minden hiba kijavíthatatlan. És most ebbe a szakaszba léptünk be. Tehát jó, ha ezt mindenki az elején tudja. Csak ennyit akartam mondani, nem többet ennél” – mondta.

Hont András és Orbán Viktor az Öt.hu stúdiójában – Fotó: Öt.hu
Hont András és Orbán Viktor az Öt.hu stúdiójában – Fotó: Öt.hu

Az interjúban szóba került Orbán korábbi szövetsége, Simicska Lajos is, akivel a 2015-ös G-nap óta végleg megromlott a viszonya. Orbán állítása szerint azóta nem is beszéltek egymással, de azt mondta, ő ezt nem nevezné összeveszésnek, hanem inkább elhidegülésnek. Arra a felvetésre, hogy a 2018-as választás előtt elvették a Hír TV-t Simicskától, Orbán azt válaszolta:

„Mi nem vettünk el senkitől semmit, nem szokásunk nekünk az. A jobboldalon belül vannak érdekcsoportok, aztán lerendezték ezt egymás között, nem kellett a politikának ezzel foglalkoznia.”

Orbán beszélt a Fidesz új, Kötcsén bejelentett nemzeti konzultációjáról, ami a Tisza Párt „adóemelési terveiről” fog szólni, és beismerte, hogy ezt a saját táboruk mozgósítására, összetartására használják fel. A miniszterelnök az interjúban most azt állította, nem szabad közpénzből lejárató kampányt csinálni a legnagyobb ellenzéki pártról. „Úgy kell a konzultációs kérdéseket megfogalmazni, hogy az korrekt és a fennálló jogszabályoknak megfelelő legyen” – mondta, majd hozzátette, hogy szerinte jogilag sem lehetséges az, hogy az egyik párt a másik párt valamelyik javaslatáról konzultációt szervezzen.

„Lehet konzultációt szervezni arról, hogy hány kulcsos adó legyen, egyetért-e azzal, hogy így vagy úgy legyen. Már dolgoznak ezen a jogászok, látom az izzadtságcseppeket a homlokukon, hogy hogy kell ezt úgy megfogalmazni, hogy a jog, meg a politikai jó ízlés határain belül maradjon”

– mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy azért „nem szoktak maguk ellen dolgozni”.

Hatvanpusztával kapcsolatban Orbán azt mondta, az élete egy nyitott könyv, de ami nem az övé, nem rá tartozik. „Egész egyszerűen nincs hozzá közöm” – jelentette ki. Hozzátette, hogy számára nem kellemetlen ez a kérdés. „A Hatvanpusztával való, alapvetően propagandacélú nyesztetés az sehol sincs ahhoz, amin én már többször átmentem. Ez egy könnyű délutáni tea” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy igaz-e az a hír, hogy a felesége, Lévai Anikó a hatvanpusztai birtokon szokott intézkedni, Orbán azt válaszolta: „Amikor az apám megkéri valamire, akkor nyilván segít neki. De egyébként még egyszer mondom: ez egy gazdaság, mindig is az volt, 1823 vagy 25 környékén hozták ezt létre, kétszáz évvel ezelőtt, mindig is gazdaság volt, most is az. Szeretném, ha egyszer elkészülne, remélem, hogy ez ebben az évben megtörténik, apámnak végre sikerült ezt üzembe helyezni, és elkezd rajta gazdálkodni.”

A beszélgetés során ekkor szóba került Hadházy Ákos országgyűlési képviselő, aki a közelmúltban több fotót is nyilvánosságra hozott Hatvanpusztáról. „Azt hiszem, Hadházy Ákos köszönettel tartozik nekem, mert belőlem él, én tartom el. Ha én nem lennék, akkor neki nem lenne politikai karrierje. Abból él hosszú-hosszú évek óta, hogy megpróbál engem mindenfajta dolgokkal fülön fogni. Ebből él, ebből van nyilvánossága, ez teremt neki lehetőséget egész odáig, hogy fogja magát, és bemegy más tulajdonában álló, ez esetben az édesapám tulajdonában álló területekre, ami nem a legdicséretesebb szokás” – mondta Orbán.

Az interjúban szóba került a múlt szombati Írország–Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés, amire Orbán Viktor Csányi Sándor MLSZ-elnök meghívására, az OTP Bank magánrepülőjén utazott ki. Ennek költségeiről Orbán azt mondta, hogy az állam ezt kifizeti a szövetségnek, és hozzátette, hogy parlamenti határozat van arról, hogy a miniszterelnök utazhat magángéppel sporteseményekre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!