Már Kötcse sem a régi, idén ott is egymásnak feszült Orbán és Magyar

A kötcsei piknik régóta a Fidesz egyik legfontosabb eseménye, ahol Orbán Viktor szellemi iránymutatást ad a leghűségesebb követőinek. Idén viszont alaposan megbolygatta ezt az idillt a Tisza Párt azzal, hogy ők is szerveztek aznapra egy nagy banzájt Kötcsére. Gyurcsány Ferenc előre jelezte, hogy nem lesz otthon, de így sem sikerült elkerülnie, hogy kicsit róla is szóljon az egész, ugyanis Magyar Péter külön felemlegette Balatonőszöd közelségét, és arról is beszélt, hogy itt zárják le az Orbán–Gyurcsány-korszakot.

Magyar végül adócsökkentésről és elszámoltatásról beszélt Kötcsén, a miniszterelnök pedig itt jelentette be, hogy Orbán Balázs veszi át a kampány irányítását, valamint belengetett több Békemenetet és nemzeti konzultációt is. Utóbbival az is egyértelmű lett, hogy a Tisza ellen már arra sem figyelnek, hogy legalább úgy tűnjön, mintha a nemzeti konzultáció nem egy fideszes mozgósítás lenne állami pénzből. Orbán azt is beígérte, hogy semmi nem lesz elfelejtve. Ja, és a Fidesz azzal vádolja a Tiszát, hogy a szimpatizánsaik akasztásról beszélnek, utóbbi elhatárolódik az illetőktől. Videónk az egészről itt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!