A jövő évi lesz a negyedik választás, amelynek úgy futunk neki, hogy a magyar állam diszkriminál külföldön tartózkodó magyar és külföldön tartózkodó magyar között: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben szavazhat, akinek meg van, annak be kell fáradnia valamelyik külképviseletre. Kevesen vitatják, hogy ez így nincs rendjén, abban viszont nincs konszenzus, hogyan lehetne feloldani ezt a helyzetet. Terjesszük ki a levélszavazást? Vagy szüntessük meg? Terjesszük ki a külképviseleti szavazást? Vagy szüntessük meg? Szavazzunk online? A Political Capital és a Telex most megteremti a szakmai vita fórumát. Öt egymást követő kedden a legkülönbözőbb szakterületekről érkező vendégszerzők segítenek közelebb kerülni a megoldáshoz. Bódi Mátyás geográfus, a Választási Földrajz szakértője vitacikke.
Miközben a legóvatosabb becslések szerint is legalább félmillió magyar él az EU tagállamaiban, a legutóbbi két országgyűlési választáson csupán tizedennyi választó szavazott a magyar külképviseleteken. Ez aligha meglepő annak ismeretében, hogy a Nyugaton élő, de állandó magyar lakcímmel rendelkező választóknak nem csupán a pár száz méterre található iskolai tornateremben felállított szavazóhelyiségig kell elmenniük a választások vasárnapján, hanem akár sok száz kilométert kell utazniuk, hogy szavazhassanak. Márpedig ez akadály, különösen azoknak, akik nem napi politikafogyasztók, vagy más okból nem tudják ezt vállalni. Miközben négyévente a kormánykritikus nyilvánosságban rendszeresen felmerül a levélszavazás kiterjesztésének ötlete, én az alábbiakban pont ez ellen foglalok állást. Írásom célja, hogy bemutassak egy olyan példát, amely nem valamelyik fejlett nyugati demokrácia keretei között született, hanem egy állandó belpolitikai válságokkal küzdő, tőlünk keletebbre fekvő országban.
Mekkora a nyugati magyar diaszpóra?
Nehéz naprakész információt találni arról, hogy pontosan hány magyar él külföldön, részben a téma kutatásának módszertani nehézsége, részben a téma átpolitizáltsága miatt. A KSH 2021-ben megjelent kutatása szerint a Magyarországon született és külföldön (szerte a világban) élő személyek száma – függetlenül attól, hogy mikor hagyták el az országot – 2020-ban 714 ezer fő volt, ami a teljes magyarországi születésű népesség 7,3 százaléka. Mivel ők nem mind szavazókorúak, és adott esetben nem is mind magyar állampolgárok, ennél kevesebben vannak azok, akik potenciálisan szavazhatnának a jövő április választásokon. A túlnyomórészt Nyugaton (elsősorban Németországban, Ausztriában, valamint az Egyesült Királyságban) élőknek a legalacsonyabb a választási aktivitása a magyar társadalomban, miközben közel sem biztos, hogy ez önként választott magatartásforma a részükről.
Szintén köztudott, hogy azon kevesek, akik részt vesznek közülük a választásokon, az előző négy alkalommal sokkal nagyobb arányban szavaztak a Fidesz ellen, mint a Magyarországon élő választók.
Külképviseleti szavazóhelyiségek száma | Külképviseleti névjegyzékre regisztráltak száma | Érvényes szavazatok száma | Fideszre külképviseleteken leadott szavazatok aránya (%) | Fidesz országos listás eredménye (%) | |
| 2024 EP | 147 | 21 458 | 18 661 | 18,9 | 44,8 |
| 2022 OGY | 146 | 65 480 | 57 627 | 33,5 – 35,5* | 54,1 |
| 2019 EP | 132 | 20 291 | 17 485 | 41,3 | 52,6 |
| 2018 OGY | 118 | 58 310 | 51 854 | 32,3 – 34,5* | 49,3 |
| *Becsült adat: A külképviseleteken leadott szavazatokat hazahozzák, és egyéni választókerületenként (OEVK) összekeverik őket egy kijelölt szavazókörben leadott szavazólapokkal. A képletet bonyolítja, hogy ugyanebben a szavazókörben adják le a szavazataikat a belföldi átjelentkezők is. Vegytisztán ezért nem tudjuk meghatározni sem a külföldön szavazók, sem az átjelentkezők pártpreferenciáját, ezek a szavazókörök ugyanakkor szinte majdnem minden esetben az adott OEVK leggyengébb Fidesz-eredményeit rejtik. | |||||
A 2024. júniusi EP választáson először kapott ki a Fidesz a magyar külképviseleteken leadott szavazatok tekintetében, a kinti voksok kevesebb mint 19 százalékát begyűjtve. A következő választáson potenciális veszélyt is jelenthetne a hatalom számára a külföldön élő magyarok korábbiaknál aktívabb választási részvétele, így a Fidesz nem lesz érdekelt a jelenlegi szabályok módosításában.
Levélben azok a külföldön élő magyar állampolgársággal rendelkező választók voksolhatnak, akiknek nincs magyar állandó lakcímük. Ők csak pártlistákra szavazhatnak, egyéni jelöltekre nem, mivel lakcím híján nem köthetőek egyik magyar választókerülethez sem. A korábbi ellenzéki követelések döntően a levélszavazás jogának kiterjesztését célozták, holott ez a választási csalások szinte végtelen tárházát nyitná meg. Ehhez elég lenne a választási, illetve más állampolgári ismeretekben kevésbé jártas, anyagilag kiszolgáltatott magyarok ezreit valakinek meggyőznie, hogy nyilatkozzanak arról, hogy a szavazás napján épp külföldön tartózkodnak, és a választási levélcsomag-küldeményt egy megadott címre kérik továbbítani. Ez a megadott cím teljesen véletlenül sok száz esetben megegyezne, és innentől kezdve már csak monotonitástűrő képesség kérdése lenne, hogy valaki tömegével gyártsa a szavazatokat. Arról említést már nem is téve, hogy a levélszavazatok természetüknél fogva csak részben tudnak megfelelni a titkos választójog kritériumainak, mivel magát a döntési aktust (az ikszelést), vagy a lapok mozgatását, nem felügyeli semmilyen független szerv.
Ennél sokkal célravezetőbb lenne, ha a külföldön élő magyarok a mostaninál jóval több külképviseleti szavazóhelyiséget követelnének, különösen azokban az országokban, ahol számottevő magyar él, így elsősorban Németországban, Ausztriában, az Egyesült Királyságban vagy éppen a Benelux államokban. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vagy a külügy persze jogosan mondhatná, hogy a szavazás megszervezéséhez nem rendelkezik a külföldön élő magyarok tartózkodási címadatbázisával, így városokhoz köthető névjegyzéket sem tud anélkül építeni, hogy ezt önbevallásos alapon ne gyűjtené be az érintettektől. Ugyanakkor a logika megfordítható lenne, ha a diaszpóra állna a sarkára, és lépne fel ennek igényével, nyomást gyakorolhatna a döntéshozókra. Ahogyan tették azt több mint 10 évvel ezelőtt a románok.
Minden 100 külhoni román után legyen szavazókör!
A magyar emberek Romániáról a legritkább esetben asszociálnak a hatékony államgépezet működtetésére, vagy a magasan funkcionáló parlamentáris demokráciára. Ennek az általános vélekedésnek komoly alapjai és történelmi előzményei vannak súlyos korrupciós ügyek, évente megbukó kormányok képében, éppen ezért tanulságos, hogy a sokmilliós diaszpórával rendelkező román állam hogyan volt képes megszervezni a legutóbbi elnökválasztást úgy, hogy választóinak legalább az ötöde immáron az ország határain kívül él és szavaz.
Az idei év májusában megtartott román elnökválasztást hatalmas érdeklődés övezte, miután ez lényegében a román alkotmánybíróság által tavaly év végén megsemmisített választás pótlása volt. A román külügy csaknem ezer (!) külképviseleti szavazóhelyiséget állított fel világszerte. A diaszpóra románság legnagyobb része más újlatin nyelvet használó európai országban él és dolgozik, így csak Olaszországban 160, Spanyolországban 147, Franciaországban 68 állomáson szavazhattak a románok. Mivel jelentős számú kettős állampolgára van Romániának a szomszédos Moldovában is, így ott is 64 szavazóhelyiségben ment az ikszelgetés, de még az Északi sarkkörön túli norvég Tromsø városában is szavazhattak az éppen arra járó román szavazók.
Mindezt úgy lépte meg a román állam, hogy a korábbi választások eredményei alapján pontosan tudhatta, hogy a külföldön élő választók körében rendkívül népszerűek azok az intézményellenes pártok és jelöltek, akik pont az államgépezet jelenlegi irányítói ellenében határozzák meg politikai hitvallásukat. A 2024. novemberi megsemmisített első fordulós eredmények alapján az oroszpárti Călin Georgescu 43, a szintén szélsőséges nézeteiről (például nyílt magyargyűlöletéről) elhíresült George Simion 12 százalékot szerzett a diaszpóra románság körében. A megismételt voksolás májusi első fordulójában már a szavazatok 60 százalékát zsákolta be Simion.
Nem az idei volt az első ilyen kiterjesztett szavazás Romániában, hanem a 2016-os. Előző évben fogadták el azt a törvényt, amelynek értelmében ha egy külföldi városból legalább 100 román állampolgár jelzi a szavazási szándékát, a román államnak ki kell jelölnie egy szavazókört a városban, és meg kell oldania annak a biztosítását. Az előzetes jelentkezést bárki gyorsan megtehette a román nemzeti választási iroda honlapján.
A külképviseleteken 3 napon át szavazhatnak a románok (míg nálunk csak vasárnap), amihez az államnak minimum 3-4 embert kell biztosítania. Ők sok esetben a külképviseletek vagy a kulturális missziók munkatársai, akik legutóbb jellemzően 500-600 eurót kaptak kézhez a pluszmunkáért. Ebből könnyen kiszámolható, hogy a külképviseleti voksolás lebonyolításának személyi költségei 3-4 millió euróra (egy-másfél milliárd forintra) rúghattak idén.
A külföldi szavazás kiterjesztést lehetővé tevő törvénymódosítás 2015-ös elfogadása már csak azért is atipikus volt a keleti-európai politikában, mert a mindkét parlamenti házban abszolút többségben lévő szociáldemokraták (PSD) pontosan tudták, hogy ez teljesen ellentétes a párt politikai érdekeivel, hiszen a korábbi voksolásokon a diaszpórában rendre alulmaradtak a jobbközép-liberális pártokkal szemben. Ugyanakkor 2014-re az ország közvéleménye jelentős mértékben ellenük fordult. Meg is választották elnöknek az ellenzéki Klaus Iohannist, és pont ennek a választásnak a hétvégéjén járták be azok a konzulátusok előtt kígyózó emberekről készült képsorok a román sajtót, amelyek arról tájékoztatták a hazai közvéleményt, hogy a román állam képtelen volt európai módon megszervezni a választást a Nyugaton élők számára.
A törvény hatálybalépését követő parlamenti választáson már érzékelhetően nőtt a diaszpóra választási kedve, a PSD ráadásul meg is nyerte a választásokat, igaz, új választási rendszert is bevezettek addigra. Az igazi áttörést azonban a 2019-es elnökválasztás hozta el. Mivel Romániában az elnök hatásköre jelentős, az elnökválasztásokat nagyobb részvétel is kíséri. A törvénymódosítás előtti utolsó, 2014-es elnökválasztáson még csak 380 ezer nem Romániában szavazó állampolgár vett részt, a 2019-es voksoláson már közel 1 millió, miközben a szavazóhelyiségek száma 294-ről 835-re emelkedett.
A Nyugaton élő magyarok számára a fenti példa azt mutatja, hogy az kezelné megnyugtató módon a helyzetüket, ha saját kezükbe vennék a kezdeményezést, és valamilyen civil szerveződés keretein belül rá tudnának mutatni a térképen azokra a fekete foltokra, ahol jelentősebb számú magyar választó él a külképviseleti voksolás esélye nélkül. Önmagában az omnipotens magyar államról megfestett kormányzati kép töréspróbája is lehetne, ha valaki sikeresen tudja bemutatni azt a kettősségét, hogy miközben nem sokkal több román él Ausztriában, mint magyar, egy román nem kevesebb mint 17 szavazóhelyen voksolhatott májusban, míg egy Ausztriában élő magyarnak két lehetősége van: elmegy Bécsbe a követségre, vagy elzarándokol Innsbruckba.
A spórolás mint szempont persze előkerülhet, ha a kormány csatasorba állítja az ellenérveit, mint ahogy a 2024-es EP és önkormányzati választások egy napra terelésekor is ez volt az egyik mondás Kocsis Máté részéről. Ugyanakkor abban az országban, ahol csak nemzeti konzultációra elköltünk 3-4 milliárd adóforintot (reklámköltések nélkül), valamint ahol a Fidesz üzeneteit 30 nap alatt kb. egymilliárd forintért reklámozzák a Facebookon, ez nehezen komolyan vehető.
Köszönetnyilvánítással tartozom az alábbiaknak, akik segítettek a cikk elkészülésében:
Dr. Székely István Gergő, tudományos munkatárs, Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár
Septimius Parvu, választási szakértő, Expert Forum, Bukarest
Weiler Márk, Msc. Data Science in Business and Entrepreneurship, Tilburgi Egyetem és Eindhoveni Műszaki Egyetem
A vitasorozat eddig megjelent cikkei:
