Döntöttek az új Bubi-szerződésről, de ez nem garantálja, hogy nem lesz szünet a szolgáltatásban
Második alkalommal sikerült döntést hoznia a Fővárosi Közgyűlésnek Budapest bérbringarendszeréről, a Bubi új, harmadik generációjának szerződéséről – tudta meg a Telex. Ez még nem garantálja, hogy nem lesz december végétől néhány hónapos szünet a szolgáltatásban.
Mi történik a Bubi körül? Most akkor nem lesznek biciklik? Mint megírtuk, az eddigi szolgáltatóval kötött szerződés december 23-án lejár, az új szereplő kiválasztására indult közbeszerzési eljárás pedig megcsúszott, ezért karácsonytól hónapokig Bubi nélkül maradhat Budapest.
A BKK folyamatosan tárgyal a jelenlegi szolgáltatóval, a Csepel–Nextbike tandemmel, december 23. után két lehetséges út van: határozatalan időre leáll a teljes rendszer, vagy sikerül megegyezni az átmeneti időszakra szóló szerződés megkötéséről a Csepel–Nextbike konzorciummal, és akkor maradnak a jelenlegi biciklik a jelenlegi rendszerben egészen addig, míg a közbeszerzés alapján ki nem választják az új szolgáltatót.
Az október végi közgyűlést már megjárta a téma, de mint írtuk, ekkor nem született döntés a Bubi 3.0 üzemeltetésére kiírt közbeszerzés lezárásáról. A képviselők arról határoztak, hogy visszaadják a tendert további értékelésre a BKK-nak. Az elmúlt egy hónapban további értékelés folyt, ezek után sikerült most döntést hozni.
A Sziget Fesztivál új szerződését is megszavazták
Az októberben a Fővárosi Közgyűlés a Fidesz és a Tisza tartózkodása miatt nem szavazta meg a bajba került Sziget Fesztivál fennmaradását segítő javaslatot. A döntés után többen arról beszéltek, hogy nem lesz jövőre fesztivál, majd másnap, csütörtökön jött a fordulat, Magyar Péter Gerendai Károllyal szelfizve bejelentette: jövőre találkoznak a Szigeten. Gerendai szerint sikerült Magyarral kompromisszumra jutniuk, mindkét fél engedett, így a fesztivál megvalósulhat jövőre.
A megegyezés alapján a főváros felbontotta a Sziget Fesztivál korábbi tulajdonosával kötött hatósági szerződést, ami a Sziget Fesztivál helyszínéül szolgáló Hajógyári Szigetre vonatkozott. Az új tulajdonosnak, Gerendai Károlynak viszont egy új, hosszú távú területhasználati szerződés is kellett, amit most a fővárosi képviselők meg is szavaztak a következő 10 évre.