Bóka János
Elküldte a kormány az „Erasmus-ügyi” törvény módosítóját az Európai Bizottságnak
A módosítás bevallottan csak a kormány tavalyi álláspontja, holott az Európai Bizottság már célzott rá, hogy látta a korábbi terveit és nem volt ezekkel elégedett.
A magyar kormány letárgyalta és támogatta, a Fidesz nemmel szavazott az EU 2025-ös költségvetésére
Az EU Tanácsának magyar elnöksége szerint a büdzsével az EU kiemelt területeire összpontosíthatnak, Deutsch Tamás szerint ez egy háborús költségvetés.
A liberálisok szerint a budapesti EU-nyilatkozat az egyik legjobb dolog mostanság Magyarországról
Az EU-ügyi miniszter úgy látta, a dokumentum új irányt mutat. A Tisza delegációvezetője is üdvözölte a nyilatkozatot, de szerinte a kormány mindent azzal ellentétesen tesz.
Az EP igazságügyi szakbizottsága továbbra is várja Pintért és Tuzsont
A magyar elnökség programjának bemutatása mellett a bel- és igazságügyi miniszterrel a magyar jogállamiságról vitáznának, de a kormány erre csak az EU-ügyi minisztert küldené.
Újabb EP-szakbizottságban van veszélyben a magyar uniós elnökség meghallgatása
A kereskedelmi és külügyi után a másodszorra halasztott igazságügyi szakbizottsági meghallgatásnál is kicsúszhatnak az időből. Az EU-ügyi miniszter szabotázst látott és nagyobb gondra is utalt.
Pár napon belül kéri a kormány az „Erasmus-ügyi” módosítása értékelését
Az Európai Bizottság igazságügyi biztosa jelezte, látták a korábbi tervezeteket, amik nem voltak megfelelőek, pedig a kormány szerint pont ilyet fogadtak el.
Magyar elnökséggel veszik napirendre az uniós eljárást, ami csak a magyar hatóságokkal szemben megy
Bóka János EU-ügyi miniszter bejelentette: még novemberben foglalkoznak a hetes cikkes eljárás helyzetével az EU miniszteri Tanácsában, amit a magyar kormány elnököl.
Zelenszkij bemutatja a győzelmi tervét Orbánéknak, de a migráció lehet a fő téma az EU-csúcson
Két olyan ügy is az állam- és kormányfők asztalán lesz Ukrajna támogatásáról, ahol a magyar kormány kavart be.
Navracsics Tibor: Az alapítványi egyetemekkel az égvilágon semmilyen botrány sincs
A miniszter azt mondta, eddig muszáj Herkulesként volt benne az Erasmusról szóló tárgyalássorozatban, de a jövőben ezzel már Hankó Balázs és Bóka János foglalkozik.
Magyarország mentességet kért az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alól
Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter írt az Európai Bizottságnak is, bár nem ők döntenek a dologról.