CATL
Sok a valótlan információ, mondta Debrecen polgármestere, miután megnézte a CATL német...
A gyárépítést ellenző civil egyesület elnöke szerint nagységrendi különbség van a két gyár között, így azokat nem is lehet összehasonlítani.
„Nehéz lesz visszaülni a tárgyalóasztalhoz” a debreceni akkumulátorgyár ügyében
Debreceni nagyvállalkozó forrásunk szerint fontos lenne a párbeszéd, hogy kiderüljön, mi a valós, mérhető és bizonyítható kockázata a CATL gyárépítésének, és mik az esetleg indokolatlan félelmek.
Nyugodtan söröztek a városban a CATL vezetői a németországi beruházás bejelentése után
A vállalat most átadott türingiai beruházásával kapcsolatban környezetvédelmi aggályok helyett inkább a német-kínai viszony problémái merültek fel.
Lánczi Tamás: Németországban lobbiznak azért, hogy az akkumulátorgyárak inkább ott épüljenek fel
A német gazdaság pocsék állapotban van – vélekedett a politológus, naná, hogy pedáloznának az akkumulátorgyárakért. Az ellenzéket pedig ki kell vizsgáltatni.
„Rossz ötlet volt az emberek háta mögött dönteni” – dühös lakók tüntettek a debreceni...
Közel ezer helyi lakos tiltakozott Debrecen belvárosában amiatt, hogy nem kaptak válaszokat a kínai akkumulátorgyár építése miatti környezetvédelmi aggályaikra.
A Mi Hazánk is helyi népszavazást kezdeményez a debreceni akkumulátorgyárról
A párt szerint már több mint 250-en jelentkeztek aláírásokat gyűjteni.
Népszavazást kezdeményez a Momentum a debreceni akkumulátorgyár ügyében
A debreceni akkumulátorgyár miatt múlt pénteken szabadultak el az indulatok: hazaárulózták a főispánt, és lincshangulat uralkodott, egy nőt pedig megütöttek.
Népszavazással érné el az LMP, hogy csak ott legyen akkugyár, ahol ezt támogatják a helyiek
A debreceni akkumulátorgyár ügye miatt adták be a kezdeményezésről szóló dokumentumot a Nemzeti Választási Irodában.
„Parasztfelkelésre van szükség a gyár ellen” – tettlegességig fajult a közmeghallgatás a debreceni...
Feszült hangulat, nőt leütő férfi és telt ház volt a valaha volt legnagyobb magyarországi beruházás környezetvédelmi közmeghallgatásán.
Megütöttek egy nőt a debreceni akkumulátorgyár botrányba fulladt közmeghallgatásán
Tettlegességig fajult a vita a gyár ellenzői és támogatói között.