Energiaválság

Svájcban 20 fokra fűtik fel a középületeket
6-10 százalékos energiamegtakarítás a cél.
Energia-ársapka bevezetését javasolja a kormánynak az önkormányzati szövetség
A MÖSZ nemzeti energiacsúcsot is összehívna, ahol együtt tárgyalnák meg a kormánnyal, hogyan tudják átvészelni a telet a falvak és a városok.
A rezsiválság farvizén kúszik vissza a vasárnapi boltzár ötlete a nyilvánosságba
A kiskereskedelmi szakszervezetek évek óta érvelnek az intézkedés visszavezetése mellett. Most abban reménykednek, hogy az energia-veszélyhelyzetben a kormány támogatná őket.
Von der Leyen: Nem tanultunk az ötven évvel ezelőtti energiaválságból
Az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben elmondott helyzetértékelőjében új klímavédelmi intézkedéseket jelentett be, és leszögezte, Putyin el fog bukni.
Parragh Lászlónak az energiaválság megoldására is van ötlete: a vasárnapi boltzár
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az ATV-ben elmondta, igazuk van azoknak a hangoknak, melyek szerint ez jó spórolási lehetőség lenne.
Energiaválság: rendkívüli csúcsra hívták az uniós szakminisztereket
A soros cseh elnökség szeptember 30-ra Brüsszelbe hívta a szakminisztereket, hogy megtárgyalják a bizottság energiaválságra adott válaszlépéseit.
20 fok lesz a Városházán a fűtési szezonban
Ez a korábbi 22 fokos szinthez képest 10-12 százalékos megtakarítást jelenthet.
L. Simon: Gond nélkül megoldható a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum pár hónapos bezárása
A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója önmagában nem tartja tragédiának, ha télen be kell zárni néhány kisebb múzeumot.
Az önkormányzatoknak minden negyedik forintot rezsire kellene költeni, ami lehetetlen lesz
Több heti számolás után sem látja a legtöbb önkormányzat, hogy mivel jár a rezsi emelkedése, állami beavatkozás nélkül sok település hamar csőd közelébe kerülhet.
Kövess minket Facebookon is!