Európai Unió
Uniós katonákat küldenének Grönlandra
Az éghajlatváltozás nyomán megolvadó jégsapkák miatt elképzelhető a feszültség Oroszországgal és talán Kínával, mondta az Európai Unió Katonai Bizottságának elnöke.
Politico: Orbánt meglepte az, hogy Trump újabb szankciókkal fenyegette meg Oroszországot
Az amerikai elnök harcias kiállása után rögtön alábbhagyott a magyar kormány vétózási kedve.
Trump: Ha az olajár csökkenne, az orosz-ukrán háború azonnal véget érne
Davosban a NATO-tagországok védelmi kiadásainak növeléséről és a vámokról is beszélt.
Különbizottságot hozott létre a lakhatási válság miatt az Európai Parlament
Összesen két állandó és két különbizottság tagjairól döntöttek. A KDNP képviselője kettőbe is beül, a volt szakorvosjelölt tiszás az egészségüggyel foglalkozóban kap helyet.
Kína legnagyobb elektromos autógyárai beperelték az Európai Bizottságot a rájuk kivetett vámok miatt
A cégek kifogásolják a magas importvámokat, és azt is, hogy a Tesla eltérő bánásmódban részesül.
A 21 magyar EP-képviselőből öt szavazott igennel az orosz és venezuelai rezsim elítélésére
Valószínűleg voltak hiányzók, de olyanok is, akik egyik határozatra leadtak voksot, a másikra nem.
Káromkodva küldte melegebb éghajlatra Trumpot a fideszesek dán EP-frakciótársa
A hétfőn még Budapesten vendégeskedő Anders Vistisen Grönland miatt üzent Strasbourgból az USA új elnökének.
Először volt napirenden Magyar Péter két mentelmi ügye az EP szakbizottságában
Az Európai Parlament jogi szakbizottsága az EUrologus szerint egyik ügyben sem döntött és a Tisza elnökét sem hallgatta meg.
Orbán hétfőn: Nem nő az államadósság, Eurostat szerdán: De
A GDP-arányos államdósság 76 százalékra nőtt a friss adatok szerint, a költségvetés hiánya 4,8 százalékos volt. A túlzottdeficit-eljárásoknál kedden csak Magyarország nem kapott ajánlásokat.
EU-biztos: Európa arányosan fog reagálni Donald Trump vámjaira
Valdis Dombrovskis szerint Európa kész megvédeni az értékeit, érdekeit és jogait, „ha az szükségessé válik”.