Kína
VSquare: Nem engedik a kínaiak Orbánnak, hogy nyugati cégek fejezzék be a Budapest-Belgrád építését
A kínaiak nem tudják az EU-s szabványok szerint befejezni a vasútépítési projektet. Orbán ezért megpróbálta volna a munkát egy erre képes nyugati cégnek adni.
Kína embargója sarokba szoríthatja az európai villanyautó-gyártókat
A villanymotorokhoz használt mágnesekhez szükséges ritkaföldfémekből már korábban hiány alakult ki, de Kína most újabb csapást mér Európára.
Egyéves szünet után Montrealban nyert először kínai színekben érmet Liu Shaoang
A verseny után arról beszélt, hogy a kínai bentlakásos edzőközpont elképesztő.
Kínai autógyár jöhet Magyarországra
Kínai autógyár lehetséges magyarországi építése van terítéken – értesült hazai külgazdasági forrásokból a G7. A jelek a világ legnagyobb elektromos autógyártójára, a BYD-ra utalnak.
A kínai disznóvécében az emberi ürülék rögtön az állat szájában landol
A disznóvécé lényege, hogy az ember az egyik felén ürít, míg a másik oldalon egy disznó befalja az ürüléket. A módszer ókorinak hangzik – és valóban onnan is ered –, de a kétezres évek elején is...
Orbán olyan csúcson akart Kína és Európa kapcsa lenni, ahol tök egyedül maradt az EU-ból
A pekingi Övezet és Út fórum jelezte, hogy a fejlődő világ adósságproblémái és a pénzbőség vége miatt a kínai hitelezést is át kell szabni. Orbán Viktor egyetlen uniós vezetőként ment el a...
Kína egy év alatt jelentősen bővítette nukleáris arzenálját
A Pentagon jelentése szerint Kína nukleáris robbanófejkészlete még így is eltörpül az amerikai és az orosz mellett.
Matolcsy: Megszületett az eurázsiai kor
A jegybankelnök Orbánnal tartott Kínába, ahol másodjára is megünnepelte a kínai gazdasági befolyás növelését célzó Övezet és Út 10. születésnapját.
Putyin utasítást adott hiperszonikus rakétákkal felszerelt MiG-31-es vadászgépek járőrözésére a...
Azt mondta, „ez nem fenyegetés”.
Amire magyar cégek panaszkodnak és amit az EU vizsgál, az a gazdaságpolitika alapja Kínában
Az EU több ipari termékcsoport után a kínai elektromos autókat is célba vette a szektornak nyújtott állami támogatások miatt.









