Koncert
Vörös András: A klasszikus metál a melósok zenéje
Vörös András, a Superbutt és a Freshfabrik egykori tagja, a Lángoló Gitárok egyik alapítója a sok régi zenekari sztori mellett arról is mesélt, hogy milyen szerinte a zenei újságírás jövője, és hogy...
Beszólt egy MAGA-sapkás nézőnek a Dropkick Murphys frontembere
Elon Musk, az X tulajdonosa is előszeretettel hord Make America Great Again sapkákat.
A Birmingham bandája alkotója felel majd az Oasis újjáalakuló turnéjának dokumentumfilmjéért
A filmet pedig az LCD Soundsystem utolsó koncertjéről szóló dokumentumfilm rendezői rendezik.
Budapesten lép fel idén nyáron Jean-Michel Jarre
Az elektronikus zene legendás úttörője régi slágerekből és új dalokból válogat majd.
St. Vincent különleges koncerttel érkezik Budapestre
A többszörös Grammy-díjas előadó intim műsorral indul turnéra. Júniusban a Magyar Zene Házában is fellép.
Majka: Abszolút nem azt énekeltem, amiről az újságcikkek szólnak
Az énekes pénteki koncertjén sokan úgy hallották, hogy „a kurva anyját, minden Fidesz” hangzott el a Csurran, cseppen dalszövegében.
Új fotó került elő Kurt Cobainről, amin bemutat a kamerának a PeCsában
A képet a zenekar grafikusa töltötte fel Instagram-oldalára, a rajongók pedig kinyomozták, hogy szinte biztosan a PeCsában készült, a Nirvana 1989-es koncertjén.
Mi más lehetne annál punkabb, mint hogy megtestesítesz mindent, ami nem menő?
Budapesti koncertje előtt beszélgettünk a kaliforniai punkzene úttörőjének számító Descendents frontemberével, Milo Aukermannel.
Idén nyáron újra Budapesten koncertezik Billy Idol
Idol szinte már hazajár a Budapest Parkba, utoljára 2022 őszén, előtte pedig 2018-ban lépett fel ugyanitt.
Hasi fájdalmakkal kórházba került Shakira, elmaradt a limai koncertje
Az énekesnőt nem engedték fellépni az orvosai hétvégén.