MNB-ügy
Még közelebb került Mészáros Lőrinchez Matolcsyék 200 milliárdot érő banki részesedése
Új tulajdonosokhoz került az a cég, amelyen keresztül a Matolcsy-kör birtokolta az MBH Bankban meglévő részesedésének jelentős részét. A jogi ügyeket a Mészáros-csoport ügyvédjének irodája viszi.
80 milliárd forintot és Matolcsy Ádám nevét találtuk két magántőkealap mögött
A Telex által megismert dokumentumok először írják le feketén-fehéren, hogy március elején Matolcsy Ádám és az állami MBH közös cége befektető volt a Sky I. és Sky II. magántőkealapokban. A két alap...
Matolcsy György bizalmasa, Csizmadia Norbert távozik a kecskeméti Neumann János Egyetemért...
Több mint fél év kellett hozzá, de forrásaink szerint az MNB-ügyben érintett, sokáig a PADME alapítvány elnöki címét is betöltő Csizmadia lemondott.
MNB-ügy: a kecskeméti egyetem januárban majdnem megszerezte az egész Optimát, az alapítványi...
Az MNB-alapítvány hatalmas vagyonvesztése ügyében még mindig dőlnek ki a csontvázak a szekrényből. Voltak olyan kísérletek is, amelyek még a mostani pocsék állapotokhoz képest is sokat rontottak...
Az MNB-alapítvány a kecskeméti egyetemnek adja a campust félkészen hagyó cégét
Az alapítvány vagyonkezelője még így is több mint 100 milliárd forinttal tartozik a Neumann János Egyetem alapítványának, aminek vagyonát eltőzsdézték.
Az MNB-botrány kirobbanása után is vándorolt jegybanki vagyon egy Matolcsy Ádámhoz köthető céghez
Az MNB-alapítvány cége megvált az egyik cégétől, a vevő egy Matolcsy Ádámhoz köthető ingatlanos cég volt. A magyarázat: ez volt a legegyszerűbb megoldás.
Az egyik MNB-alapítvány korábbi elnökhelyettese a Gazdálkodj okosan Digitális Polgári Kör tagja lett
Lentner Csaba mellett Gönczi Gábor műsorvezető is ebbe a körbe lépett be.
Cybertruckok, milliós villanyszámlák, még egy dubaji lakás – a Matolcsy-kör újabb luxusköltéseire...
A Telex által megismert dokumentumokból kiderült, milyen költségekkel jár az az életvitel a mindennapokban, amit a volt jegybankelnök fia és körei élveznek. Nemcsak egytonnányi felső kategóriás...
Végre sikerült kirakni a lengyel GTC vezetéséből a Matolcsy klán embereit
Majdnem fél évet kellett várni az MNB-s rezsimváltás után, hogy a komoly bajba került cégnél kompetens emberek kerüljenek az igazgatóságba.
2024-ben több ezer német lakást vett az MNB-alapítvány lengyel cége, pedig már akkor nyakig ült az...
Közel 180 milliárd forint értékű ingatlanportfóliót vett tavaly Németországban az MNB-ügy egyik főszereplője, a GTC, pedig már-már szétfeszítette az elmúlt években felhalmozott óriási adósság. A...