Óbuda
65 méteres lakótornyokat húzna fel a fejlesztő a Szentendrei útnál ledózerolt gyártelep helyére
A fővárosnak ezt még jóvá kell hagynia, és azt kérné cserébe, garantálják, hogy lesznek olcsóbban bérelhető lakások is az újak között.
Óbuda díszpolgára lesz Iványi Gábor
Az önkormányzat közleményében azt írja, hogy az egyházvezető akaratlanul is az elnyomó hatalom elleni küzdelem jelképévé vált.
Szivárványos zászlót tűztek ki Óbuda polgármesteri hivatalának épületére
Az alpolgármester szerint a kormány gyáván a gyerekek háta mögé bújva gerjeszt gyűlöletkampányt Magyarországon.
Döntött a bíróság, megszüntetik a volt óbudai alpolgármester letartóztatását
A korrupcióval vádolt Czeglédy Gergőt bűnügyi felügyeletbe helyezik.
Magyar Nemzet: Kiengedhetik a börtönből a korrupcióval vádolt Czeglédy Gergőt
A lap úgy tudja, a Központi Nyomozó Főügyészség kezdeményezte a volt óbudai alpolgármester bűnügyi felügyeletbe helyezését.
A megromlott magyar-lengyel viszony miatt nem adják át idén a Bem József-díjat
Idén Mitrovits Miklós kapta volna a díjat, csakhogy a polonista szerint Óbuda lengyel testvérvárosa nem akar magyarokkal érintkezni.
Óbuda tavaly augusztusban őrizetbe vett polgármestere szerint az ügyészség több mint 200 nap után...
Kiss László öt kérést fogalmazott meg az ügyészség felé.
A letartóztatásban lévő óbudai polgármester a saját kabinetfőnökéhez köthető egyesületnek...
Az Otthonunk a III. kerület nevű egyesületet nem sokkal azután alapították, hogy a DK-s Kiss Lászlót letartóztatták.
Újabb három hónappal meghosszabbították Kiss László óbudai polgármester letartóztatását
Az ellenzéki vezetésű önkormányzat nehezen érti, miért van erre szükség, mivel az eltelt fél évben egyszer sem hallgatták meg az ügyben a polgármestert.
Május közepéig letartóztatásban maradhat az óbudai polgármester
Ezt javasolja a Központi Nyomozó Főügyészség, a bíróság dönt, még a héten.