Oktatás

Donáth Anna az Európai Bizottsághoz fordul, hogy kössék az oktatási reformhoz az uniós pénzeket
A Momentum arra kéri az Európai Bizottságot, vonassa vissza a státusztörvényt a magyar kormánnyal, és írjon elő béremelést.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból
A hír elkeserítette a szülőket, akik dühösek, és cselekedni akarnak a 3500 lakosú Hosszúhetényben. A tankerület nem tud a problémáról, de a tanítói állásra megjelent a pályázat.
Beer Miklós a diáktüntetésekről: Valahogy jelezni kell, hogy baj van
A nyugalmazott püspök szerint az egyházi iskolák igazgatói az anyagi kiszolgáltatottság miatt félnek megszólalni, a kormány pedig nem nyitott a párbeszédre. Egyedül maradt, amikor a rabszolgatörvény...
Egy rendőr csak azért próbálgatta a sokkolót, hogy lássa, működik-e, állítja a rendőrség a pénteki...
Sajtótájékoztatót tartott a rendőrség arról, mit tehet jogszerűen egy tüntető, és mit a rendőrök. Pénteken könnygázt nem vetettek be, de azt nem értik, mi értelme a rendőrsorfallal birkózni.
A Belügyminisztérium szerint mindenkivel egyeztettek a státusztörvényről, és egyébként is Gyurcsány
A Pintér Sándor által összehívott egyeztetés után Rétvári Bence arról beszélt, hogy a baloldal miatt nem tudják emelni a tanárok bérét.
Ritkán
Ki tudja, legközelebb is el tudok-e még hajolni?
Bayer Zsolt a Fidesz-székháznál tüntető diákokról: Nyomorult gennyládák
A kormánypárti publicista arról tett fel kérdéseket, hogy vajon mit csináltak volna a diákok, ha bejutnak a Fidesz székházába.
A távoktatás csak rontott a gyerekek szövegértésén
10 évvel ezelőtti szintre estek vissza a magyar ötödik osztályosok szövegértési képességei az elmúlt években.
Rohamrendőrök, gumibotok és sokkoló a Fidesz székháznál – Összefoglaló videó
A Karmelita helyett ezúttal a Fidesz-székháznál ért véget a pedagógusok státusztörvénye elleni tüntetés, ahol rendőrsorfal várta a tömeget. Volt olyan résztvevő, aki szerint gumibottal ütötték a...
Kövess minket Facebookon is!