Oktatás
A migránsok helyett most már az oktatástól és az egészségügytől rettegnek a magyarok
Ahol három éve még az emberek 40 százaléka félt a migrációtól, most már csak 11, az egészségüggyel viszont háromból két magyar szerint komoly gondok vannak.
A multik és a járadékszedők árnyékában élnek a magyar vállalkozások, de van remény
Egy kisebb válság közeledik, ami az államtól függő cégek és a multik meggyengítésével még jót is tehet a saját teljesítményükre alapozó magyar vállalkozásoknak.
A szakmák nagy része eltűnik 10-15 éven belül
A jövőben egyre képzettebb munkaerőre lesz szükség. Magyarországon azonban ezzel ellentétes folyamatok zajlanak, a kormány a szakmunkásképzést erőlteti.
Nincs nagyobb nemzetstratégiai közérdek az oktatásnál, a kormánynak mégsem fontos
A gazdaságot is az vinné előre, ha minél képzettebb lenne a népesség. A kormány valamiért mégis aláássa az ügyet.
Menekülnek a diákok az állami oktatási rendszerből
Míg 2005-ben csak minden tizedik diák tanult nem állami intézményben, tavaly már minden ötödik, de az országon belül óriásiak a különbségek.
Sosem lesz itt nyugati életszínvonal, ha így mennek tovább a dolgok az oktatásban
A statisztikák szerint romlik a fiatalok képzettsége, így pedig csak álmodozni lehet az Ausztriához történő felzárkózásról.
Pléh Csaba: Nem lehet kormányrendelettel átalakítani az oktatást
Szakképzéssel nem lehet megtanítani a fiatal felnőtteket írni-olvasni. A tudomány kérdéseiben a tudósoknak, nem pedig a kormányzatnak kellene döntenie. G7 podcast Pléh Csaba pszichológussal.
A magyar iskolarendszer még mindig ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint 10-15 éve
Bár számos reform történt a közoktatásban, a kétezres évek problémáinak jelentős része még mindig aktuális.
A magyar elit kezdi körbefalazni magát, és ezt a közpolitika is segíti
A mai G7 podcastban a ma megjelenő Társadalmi Riport 2018-ról beszélgetünk Tóth István Györggyel, a kötet társszerkesztőjével egyebek mellett a magyar társadalom egyik furcsaságáról.
Az iskola, amely bejuttatja a magyar érettségizőket Oxfordba, de nem ez a lényege
Szintet lép a Milestone Institute, a tanítás mellett megjelent az üzleti szolgáltatások piacán és jövőre elkezdi a fordított agyelszívást is.









