Űrkutatás

Az Apollo–8 űrhajósainak karácsonyi ajándéka volt a földkelte
1968. december 24-én először láthatta ember, ahogy a Föld a távolban felbukkan a Hold mögött. A legénység kockázatos küldetésen volt, fotójuk a jelenségről a 20. század egyik legismertebb és...
Két spanyol egyetemi barát indított egy startupot, már ki is lőtték az első űrrakétájukat
A Deutsche Welle riportja olyan fiatalokról szól, akik túlszárnyalnák Elon Musk sikereit.
Nem fánk, inkább hosszúkás alakja lehet a galaxisunk fekete lyukának
Egy japán kutatócsoport szerint nem volt pontos a Sagittarius A* 2022-es leképezése, de arra még várni kell, hogy biztosan kiderüljön az igazság.
Kórházba került a NASA űrhajósa a Nemzetközi Űrállomásról való visszatérés után
Az amerikai űrügynökség nem részletezte, hogy milyen egészségügyi probléma miatt tartják kórházban az egyik asztronautájukat.
Történelmet írt a SpaceX, a kilövőálláson kapták el a Starship hordozórakétáját
A rakétarendszert most tesztelték ötödször, ezt a manővert viszont most próbálták ki először. És egyből sikerült is, ami a SpaceX szerint igazi mérnöki csoda.
Mi lenne velünk a Hold nélkül?
Nem sok esély van rá, hogy bármi is leszedné a Holdat az égről, de ha megtörténne, katasztrófák sora indulna el a Földön. Megszűnnének az évszakok, minimális lenne az árapály, ami kihalások...
Sikeresen elindult az elmúlt évtizedek legambiciózusabb űrmissziója
A SpaceX Polaris Dawn küldetése során olyan messze állhatnak Föld körüli pályára az űrhajósok, mint még soha. Fél évszázada nem járt ember ilyen távol a bolygótól. Ketten űrsétát is fognak tenni.
Úgy tűnik, rozsdásodik a legendás „arany kisbolygó”, amihez a NASA expedíciót indított
Pontosabban arról van szó, hogy az évek óta kutatott víz, illetve annak egyik komponense rozsda formájában lehet jelen a Psyche aszteroidán.
2025 tavaszára halasztják Kapu Tibor űrhajós küldetését
Az Ax-4 az eredeti tervek szerint 2024 októberben indult volna el.
Kövess minket Facebookon is!