Közélet

Csak belépni volt könnyű Kína magyar részvétellel működő presztízsprogramjába
Túl sok hasznot nem hozott Olaszország számára az Övezet és út, ám a kilépést nehéz lesz úgy végrehajtani, hogy azzal ne haragítsa magára Kínát.
Olyan jól megy az orosz gazdaságnak, hogy már buborékot emlegetnek
Miután az orosz gazdaság tavaly elkerülte az összeomlást, idén jó eséllyel már a recessziót is megússza, és akár egészen jelentős növekedés is összejöhet.
Európa egyik legtöbbet késő vasútja lett a MÁV
Az utóbbi hónapokban látványosan romlott a menetrendszerűség, és az elhibázott kormányzati döntések miatt a következő években még többet késnek majd a vonatok.
Míg a magyar lakáspiac csak lassul, a szlovák mély válság jeleit mutatja
Szlovákiában már az ingatlanárakat is kikezdték a szigorodó hitelfeltételek, főleg egy olyan kerületben nagy a visszaesés, ami a magyar piac szempontjából sem közömbös.
Vízre bocsátották a világ legnagyobb elektromos teherhajóját
Egyszerre 700 konténert fuvarozhat, az akkumulátorok pedig blokkszerűen cserélhetők.
Az ukrajnai háborút is befolyásolhatja, hogy Kína korlátozza a drónok kivitelét
Sok múlik a részleteken, de drákói intézkedések esetén a harcoló feleknek új drónbeszállítók után kell nézniük, ami végső soron a harcok menetét is befolyásolhatja.
Átok ül a bukott magyar ásványvízkirály jachtján: hiába a milliárdos licit, nem sikerült eladni
Második nekifutásra sem sikerült értékesíteni az ország egykori vezető ásványvízgyártójának utolsó érdemi vagyontárgyát, egy 34 méteres jachtot.
Nem tudja teljesen megvédeni Moszkvát az orosz légvédelem
Az utóbbi két nap csapásainak inkább szimbolikus értékük van, de ez épp elég ahhoz, hogy az orosz elitet is nyugtalanítsa.
Trükkös módszerekkel próbálják nehezíteni a tanárok távozását
Arról érkeznek történetek, hogy a fenntartók igyekeznek keresztbe tenni a távozó tanároknak.
Nyerhet vele a magyar leányvállalat, hogy bezárja két német gyárát egy autóipari beszállító
Túl gyorsan nőnek a bérek Németországban, külföldre viszik a feladatokat.
Kövess minket Facebookon is!