Adat

A magyarok többsége egyáltalán nem számít arra, hogy idén külföldön nyaralhat
A Reacty Digitallal közös felmérésünk szerint nem lesz népszerű a védettséget igazoló plasztikkártya, és a legtöbben nem tartják reálisnak a külföldi nyaralást.
A számok megerősítik, hogy brutális visszaesés volt az év végén a vendéglátásban
A forgalom harmada tűnt el a szektorból tavaly, az előző évhez képest.
Pont azok nem tudnak otthonról dolgozni, akiknek egészségügyi szempontból a legjobb lenne
Jelentős különbségek vannak az egyes szektorokban dolgozó munkavállalók egészségügyi állapota között.
A koronavírus idén teljesen lenullázta az influenzát
Az adatok alapján úgy néz ki, hogy az északi féltekén is megismétlődik az, amit nyáron a déli féltekén tapasztaltak: gyakorlatilag nincs influenza.
Most már egyértelmű, hogy megállt a járvány hetek óta tartó visszaszorulása
A visegrádi régió járványstatisztikái az utóbbi hetekben biztatóak voltak, de úgy látszik, korán kezdtünk örülni.
Szoboszlai a valaha volt legdrágább magyar focista – vagy mégsem?
Más sorrendet kapunk, ha a számszerű összegek mellett a futballisták inflációját is figyelembe vesszük.
Ki hogy áll a MURI-ban? Magyarország eurófelkészültsége átlagos
Az euróérettséget mérő új index szerint Magyarország más régiós tagországokhoz hasonlóan az EU középmezőnyébe tartozik, ugyanakkor megelőz sok eurózóna-tagot.
Nagyon sok fiatal magyar dohányzik, és kicsi az esélye, hogy leszokjanak
A passzív dohányzást szinte sehol nem sikerült olyan hatékonyan felszámolni, mint itthon, és az aktív dohányosoknál is akadnak kedvező fejlemények, de van még min dolgozni.
Kevésbé nőtt a halálozás azokban a megyékben, ahol otthon maradtak az emberek
Éles különbségek vannak a Magyarország megyéi között abban, hogy az elmúlt hónapokban mekkora volt a halálozások többlete a járvány előtti időszakhoz képest.
Karantén baby boom helyett kevesebb gyerek születik idehaza és nyugatabbra is
A járvány első hónapjában sokan megjósolták, de az eddig beérkező decemberi adatok alapján sokkal inkább visszaesés, mint megugrás látszik a születésszámban.
Kövess minket Facebookon is!