Adat

Matolcsynak vagy Vargának van igaza? Kétszer nyolc grafikon a vita eldöntéséhez
A németek készülnek a recesszióra, és minden jel szerint meg is van az okuk erre, a magyarok azonban mintha egész más pályán mozognának.
Ugyanilyen kevés pénzből is lehetne jobb egészségügyet működtetni
Vannak még európai országok, amelyek olyan keveset költenek egészségügyre, mint mi, de szinte kivétel nélkül jobb szolgáltatást hoznak ki belőle, és náluk az emberek is tovább élnek.
Harmadával kevesebb gyerek születik hétvégéken és ünnepnapokon, mint hétköznap
Minden harmadik magyar gyerek mesterséges szülésindítással jön a világra. Ezzel Európában elsők vagyunk, az orvosoknak tervezhetőbb lesz az élete, de az anyák egészségét szükségtelenül teszik kockára.
Migránsinvázió vagy menekültválság? Egy kutatás segít eldönteni
2015-ben és 2016-ban összesen 1,4 millió ember érkezett Európába. Háború elől menekültek, vagy meggazdagodni jöttek? Egy új kutatásból érdekes részletek derülnek ki a motivációikról.
Eleged van a részeg brit turistákból? Nem vagy egyedül
A britek maguk is úgy gondolják, hogy rossz turisták, pedig csak Európában nem kedvelik őket. Ázsiában a kínaiaktól vannak kiakadva, de az oroszok híre sem túl jó.
Hirtelen sokkal több lett a dinoszaurusz, és ennek egészen meglepő oka van
Az utóbbi húsz évben másfélszer annyi dinoszauruszfajt fedeztek fel, mint amennyit korábban összesen. A sikerhez Hollywood is kellett.
Nem vonzza a házasság a magyar nőket
Nemzetközi összevetésben is kifejezetten későn házasodnak a magyarok a magyar nőknél például csak a szlovének élnek kevesebbet házasságban.
Elég lesz a 30 milliárdos szavazatvásárlás a Fidesznek?
A közmunka brutális erejű politikai fegyverré vált, a nyugdíjasoknak viszont lehet, hogy kevés lesz a rezsiutalvány.
Egyre látványosabban törnek be Magyarországra a cseh szupergazdagok
Vezető szerepük van a magyar mezőgazdaságban, a budapesti lakások fűtésében és a távközlésben a Telenor révén. Melyek a legnagyobb cseh cégek Magyarországon?
A lengyelek elhúztak mellettünk, de legalább a görögöket megelőztük
Ebben az évtizedben 9 százalékkal nőtt a magyar gazdaság termelékenysége, ami közép-európai mércével mérve elég lassú tempó. Románia még mögöttünk van, de villámgyorsan zárkózik fel.
Kövess minket Facebookon is!