Adat

A fiatal magyar felnőttek már több mint fele beszél angolul
Húsz év alatt több mint kétszeresére nőtt a saját bevallásuk szerint angolul tudók száma Magyarországon.
Biztos, hogy tartják értéküket a nyugdíjak?
A hivatalos adatok alapján igen, de ha nem hivatalosan nézzük, akkor már nem ennyire egyértelmű a helyzet.
Magasabbak lennének a bérek Magyarországon, ha több tagja lenne a szakszervezeteknek?
Az utóbbi évtized nem nevezhető a magyar szakszervezetek hőskorának, de még így is képesek bérprémiumot kiharcolni a tagjaik számára.
64 millió liter energiaital fogy egy évben, vissza lehet tartani tőle a fiatalokat?
Balti államokat és Lengyelországot követhetjük, ha betiltjuk a 18 év alattiak számára az árusítást, de kihívást jelenthet, hogy a világpiacon harmadik cég éppen magyar.
Négy fokkal volt melegebb a szeptember a sokéves átlagnál Magyarországon
Az idei volt a legmelegebb szeptember, amióta méréseket végeznek Magyarországon. Az elmúlt éveknél is három fokkal magasabb volt az átlaghőmérséklet.
Karikó Katalin az első nő, aki kelet-európai állampolgárként tudományos Nobel-díjat kapott
Eddig mindössze három kelet-európai származású nő nyert tudományos Nobelt, közülük Karikó az első, aki megtartotta eredeti állampolgárságát.
Eddig is a legdrágább volt az EU-ban az éves magyar autópálya-matrica, amely 16 százalékkal drágul...
A matricás rendszert használó EU-s országok közül eddig is Magyarországon volt legdrágább az éves sztrádadíj.
Sokkal jobban keres, aki tovább tanul – még több diplomás kellene, mégis felrobbant az...
Az érettségi, a szakképesítés és a főiskolai diploma is jelentős bértöbbletet hoz a munkaerőpiacon, a kormány a tankötelezettség leszállításával mégis több ezer fiatalt engedett ki 8 általánossal az...
A népszámlálási adatok erősen árnyalják azt az elméletet, hogy Magyarország ipari...
Mostanra a legnagyobb arányban felsőfokú végzettséghez kötött munkát végeznek a dolgozó magyarok, az ipari és építőipari szakmák háttérbe szorultak.
Kövess minket Facebookon is!