Közélet

Rekord rezsibiznisz, 900 milliárd forintos szerződést kötött öt céggel az állam
Minden idők egyik legnagyobb közbeszerzése volt az állami intézmények áramellátására kiírt tender. A nyertesek 50-100 százalékos árréssel futottak be.
Valójában szerencséje van a kormánynak a gazdasággal
Legalábbis ahhoz képest, mintha a mostani helyzet fordítottja alakulna ki, száguldó exporttal és beszakadó fogyasztással.
Nem várnak bevételkiesést az energiaital-gyártók a 18 éven aluli korlátozás miatt
Alkalmazkodnak az új szabályokhoz, és egyébként sem ajánlják a termékeket gyerekeknek.
Teljesen elszakadt a valóságtól a kormány gazdasági kommunikációja
A tények csak zavarnák a tisztánlátást, ezért inkább propagandisztikus megközelítéssel fedik el az egyre szomorúbb realitást.
Veronai operaelőadással és Lego-készlettel indult, milliárdos céget épített
Somogyi Zsoltnak parkolási válllalkozása van, de ha teheti, ő nem jár autóval. A Parkl regionális terjeszkedésbe fogott.
Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény
A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.
Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba
A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.
Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot
Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.
Budapest, Szeged és Debrecen környékét érintheti leginkább az önvédelmi törvény
Nem tilthatnák az ingatlanvásárlást az önkormányzatok, de több helyen gondolkodhatnak el a korlátozások bevezetésén.
Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög
Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.
Kövess minket Facebookon is!