Pénz

Még jobban megtámogatja a kormány a falusiak lakásvásárlását, pedig nem biztos, hogy erre lenne...
Véletlenül pont ott, ahol a Fideszre a legnagyobb arányban szavaztak az emberek. A munkához jutást ez nem fogja segíteni.
Egy lépéssel közelebb kerültek Simicska cégei Mészáros Lőrinchez
Ahogy arra számítani lehetett nem feküdt keresztbe Simicska-cégek eladásának a Gazdasági Versenyhivatal.
Magyarország az egyik legnagyobb vesztese Trump kereskedelmi háborújának
A legkiszolgáltatottabbak közé tartozunk, mindössze négy olyan ország van, ahol jobban félhetnek a kereskedelmi háború negatív hatásaitól.
Andres Iniesta Japánba megy, és ez jót tesz a 200 hektáros szőlőjének
Iniesta pénze és hírneve húsz év alatt meghúszszorozta a családi birtokot.
Azért nem netezhetsz a repülőn, mert a légitársaságok nem akarják
Az európai légitársaságok szerint túl drága lenne fedélzeti wifi-vel felszerelni a gépeket, az utasok amúgy sem neteznek útközben.
Egyre több pluszpénzt sajtolnak ki belőlünk a fapados légitársaságok
Az ülőhelyfoglalások és poggyászdíjak egyre nagyobb részét teszik ki a légitársaságok bevételeinek. A repülőjegy mellett az autó- és hotelbérlés is jól fial.
Beindult a biznisz Mészáros Lőrinc horvát focicsapatánál
Rekordigazolással keresett 1,2 millió eurót a leköszönő felcsúti polgármester csapata, de az Eszék még mindig a magyar modell szerint működik.
Amerikai befektetők orra elől happolta el az állam a Malév volt székházát
Több mint kétmilliárd forintot fizetett az állam a Malév egykori székházáért. Ez az első ingatlan-tranzakció, az államnak elővásárlási jogot biztosító rendelet decemberi hatálybalépése óta.
Megveszi a MOM Parkot az OTP
Tízmilliárdos nagyságrendű ügyletről lehet szó, miközben az ingatlanalapok vagyona már ezer milliárdos nagyságrendű.
Élelmiszert még mindig nem akarunk online rendelni
Hiába szárnyal az e-kereskedelem, élelmiszert továbbra is inkább az üzletekben vásárolnak a magyarok.
Kövess minket Facebookon is!