Hetvenöt százalék az esélye annak, hogy a háború két év múlva is tartani fog Oroszország és Ukrajna között – a kérdés inkább csak az, hogy milyen intenzitással. Ez rajzolódik ki azokból a lehetséges forgatókönyvekből, amelyeket a pozsonyi székhelyű Globsec elemzőintézet kijevi képviseletét vezető biztonságpolitikai szakértő, Julija Oszmolovszka vázolt fel októberben Budapesten, az Andrássy Egyetemen tartott kerekasztal-beszélgetésen.
Az elemzővel két részletben beszéltünk, előbb közvetlenül a rendezvényt követően, majd napokkal később, miután Donald Trump bejelentette, hogy Budapesten találkozik majd Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Az amerikai fél azonban napokkal később jelezte, nincs tervben a közeljövőben a találkozó, miután az amerikai és az orosz külügyminiszter előkészítő telefonbeszélgetéséből kiderült, hogy Moszkva nem hajlandó érdemi kompromisszumra a háború lezárása érdekében. Trump arra utalt, hogy akkor ülne le Putyinnal, ha a találkozó valódi eredményt hozna, és azóta új szankciókat is bevezetett a legnagyobb orosz olajvállalatokkal szemben.
Oszmolovszkát ennek ismeretében az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború kilátásairól, szövetségesekről, NATO- és EU-tagságról, béketeremtésre esélyes erőkről, az Egyesült Államok szerepéről kérdeztük, de beszéltünk vele arról is, mit hozhatnak a technológiai fejlesztések a háborúban, ahol a drónok váltak az egyik legfontosabb fegyverré.
25 százalék nem háború, de nem is béke
„Hét lehetséges kimenetel esélyeit foglaltuk össze a Globsec-jelentésünkben arról, hogyan alakulhat Oroszország Ukrajna elleni háborúja a következő két évben. Ebbe a munkába 61 szakembert vontunk be, akiknek egy része korábban vezető kormányzati szerepet is vállalt. Nem a szubjektív meglátásainkról van szó: számításba vettük a hadiipari potenciált, a front jelenlegi helyzetét, az emberi erőforrásokat, a társadalom hangulatát, a támogatásokat, az orosz szándékokat, és arra jutottunk, hogy
a hét forgatókönyvből négy a harcok valamilyen szintű folytatódását valószínűsíti, ezek bekövetkezésének esélye pedig 75 százalék” – mondta Oszmolovszka.
Azonban a másik 25 százalék sem jelent feltétlenül teljes békét, inkább csak a tűzszünet valamilyen formáját. Ennek elméletileg három típusa lehetséges, és ezen múlik tartósságuk is: megállapodás orosz feltételek szerint, ukrán feltételek szerint és valamilyen köztes állapot alapján.
Oszmolovszka szerint a legelsőt ki lehet zárni, mivel Ukrajna katonai potenciáljának végzetes korlátozása, nemzetközi szövetségtől való eltiltása, lényegében valamilyen orosz protektorátus kialakítása az elfoglalt területek végleges orosz elcsatolásának elismerésével nem opció, ez lényegében kapitulációt jelentene – és Oroszország nincs is abban a helyzeten, hogy ezt érvényesítse.
Ha azonban a harcok akár hosszabb távú kölcsönös felfüggesztésének egyik feltétele a fennálló frontvonalak tudomásul vétele lenne – nem pedig jogi elismerése az Oroszország által 2014 óta elfoglalt területek elvesztésének –, az már kiinduló pont lehetne. „Ehhez azonban nekünk Ukrajnában biztosnak kell lennünk abban, hogy ha nem harcolunk tovább, minden szükséges biztonsági garancia rendelkezésünkre áll, hogy a további harcoktól Oroszországot visszatartsuk. Máskülönben Oroszország nem áll meg, az ukrán társadalomnak ez nyilvánvaló.”
A Putyinnal tervezett találkozó többek között azért is került le a közeljövőben a napirendről, mert Trump azt vetette fel, hogy fagyasszák be a frontvonalakat, és kezdődjön azonnal tűzszünet az oroszok és az ukránok között. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ezt jó kompromisszumnak nevezte, az oroszok viszont elutasították a felvetést.
Trump Budapestre jött volna, aztán mégsem
A Putyinnal folytatott alaszkai tárgyalásai után Trump újabb csúcstalálkozóról szóló terve, majd annak törlése alapján Oszmolovszka szerint továbbra is érvényes elemzésük fő tétele, hogy a háború valamilyen formája 75 százalékos valószínűséggel folytatódik a következő két évben. A Kreml „eredetileg megfogalmazott háborús céljainak elérése továbbra sem látszik valószínűnek, de nincs jele annak sem, hogy az orosz vezetés a realitás talaján felülvizsgálta volna korábbi terveit” – mondta az ukrán biztonságpolitikai szakértő, megjegyezve, hogy ezt mutatja az is, ahogyan Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszterek beszélgetése alakult.
Ugyanakkor az is eredmény, hogy a valamifajta békeállapot 25 százalékos esélyei sem romlottak, és ebben nagy szerepet játszik az, ahogyan az Egyesült Államok reagált Putyin kompromisszumot nélkülöző álláspontjára. „A két fő orosz energetikai céget [a Lukoil és a Rosznyefty olajtársaságokat – a szerző] is érintő új amerikai szankciók – amelyek az elsők Trump mostani elnöksége alatt – jól mutatják, hogy az Egyesült Államok kész nyomást gyakorolni Oroszországra. És ez csak a kezdet” – mondta Oszmolovszka.
Utalt arra az amerikai kongresszus előtt lévő kétpárti törvényjavaslatra, amely alapján Trump akár 500 százalékos vámot vethet ki azon országok termékeire, amelyek orosz kőolajat, földgázt importálnak.
Trump reakciója jó jelzés Ukrajnának és Európának is
Az első hírek az új csúcstalálkozó tervéről ukrán és nyugat-európai oldalról többekben vegyes érzelmeket keltettek, attól tartottak, hogy az amerikai és az orosz fél olyan kereteket határozna meg a rendezéshez, amelyek nincsenek tekintettel Európa és Ukrajna biztonsági szempontjaira. Oszmolovszka nem tartott a találkozótól az első hír hallatán, de úgy vélte, hogy volt esélye annak, hogy azt végül Oroszország használja ki a maga javára, hiszen Moszkva alapvető érdeke, hogy orosz–amerikai, tehát kizárólagosan kétoldalú szinten tárgyaljon, kizárva Ukrajnát és magát Európát is.
De miután bebizonyosodott, hogy a Kreml nem vizsgálná felül saját céljait, Trump nem is vállalta a találkozót. „Az aggasztó jel Oroszországnak, hogy Trump közölte, nem hajlandó egy elvesztegetett találkozóra, majd bejelentette a szankciókat. Ha nem változtat, akkor újabb, összehangolt amerikai–európai lépések várhatók, amelyek tovább szűkítik Oroszország mozgásterét.”
A szakértő szerint a budapesti csúcs elhalasztása jelzi, hogy az Egyesült Államok elért egy kritikus pontot, amelyen túl a kormány végleg megértette, hogy „Oroszország csak megjátssza magát, amit az amerikai fél többé nem tűr el”.
Volt egyszer egy Budapesti Memorandum
Oszmolovszka szerint a történelmi tapasztalat is igazolja, hogy biztonsági garanciák nélkül nem lehet lezárni a háborút: elbukott az 1994-es Budapesti Memorandum és a 2015-ben kötött a minszki megállapodás is. Az első dokumentumnak Oroszország aláírásával is szentesítve kellett volna garantálnia Ukrajna területi épségét – ellentétben azzal, amit erről az orosz külügyminiszter állít – cserébe azért, hogy a függetlenné vált posztszovjet ország lemondjon a Szovjetunió megszűnésekor területén maradó nukleáris arzenálról Moszkva javára.
A minszki megállapodás pedig orosz, német és francia közreműködéssel született meg, és az orosz támogatást élvező kelet-ukrajnai szeparatisták által ellenőrzött területek ukrajnai reintegrációját célozta. Moszkva és Kijev kölcsönösen egymást vádolják ennek kudarcával. Ukrajna bevallottan kényszerhelyzetben fogadta el a megállapodást, de tény, hogy annak egy kulcsfontosságú elemét, a szeparatista területek és Oroszország közötti határellenőrzést Moszkva nem igyekezett átadni.
„Ukrajnának megfelelő erővel kell rendelkeznie ahhoz, hogy Oroszország ne érezzen kísértést újabb támadásra” – vont mérleget Oszmolovszka. Épp ez az, amit a Kreml nem akar elfogadni, ez is a harcok folytatása felé billenti az esélyeket. „Nem hisszük, hogy Oroszország ne akarná politikai vagy katonai úton visszaszerezni a kontrollt Ukrajna felett. Valójában erre törekedett a függetlenség kezdetétől, mert birodalmi ambícióit nem tudja megvalósítani Ukrajna uralása nélkül.”
Nem csak kimondani kell a garanciát
Viszont ezeknek a garanciáknak a meghatározása szerinte önmagában akkor sem lenne elég, ha Oroszország elfogadná őket. Elvégre aláírásával szentesítette a Budapesti Memorandumot vagy a két ország békés kapcsolatát szintén garantálni hivatott, 1999-ben érvénybe lépett partneri, barátsági és együttműködési szerződést, amelyet az ukrán fél csak 2019-ben mondott fel, annak ellenére, hogy Oroszország a Krím annexiójával valójában már 2014-ben megkezdte a háborút Ukrajna ellen.
„A kérdés, hogy ki biztosítja ezeket a garanciákat úgy, hogy azok stabilak maradjanak a garantáló feleknél kormányváltások után is”
– villantott fel egy nyugati szövetségesek felé is érvényes igényt Oszmolovszka.
De mi lehetne kormányokon átívelő biztonsági garancia, amely elég elrettentő erőt jelent Oroszországgal szemben? Ez szerinte kézenfekvően a NATO-tagságot jelenti, de ebben elképzelhető egyfajta fokozatosság. A cél végül mégis a részvétel a védelmi katonai szövetségben – amit Oroszország megint csak elutasít, bármiféle köztes megoldással együtt.
Márpedig Ukrajna nyugati katonai támogatást, lényegében kollektív védelmet jelentő garanciát tart szükségesnek – amely alapján az országot támogatók magukra nézve is támadásnak tekintenék az Ukrajna ellen irányuló orosz agressziót. A „tettre készek koalíciója” utal is ilyesmire – jegyezte meg Oszmolovszka, hangsúlyozva, hogy mindez a védelmi struktúra második vonalát jelentené. Az első vonal ugyanis Ukrajna önálló védelmi képessége.
„Nézze, Ukrajna nem ahhoz keres partnereket, hogy helyette harcoljanak az országért. Amit kérünk, az segítség ahhoz, hogy képesek legyünk önállóan megvédeni magunkat és partnereinket”
– Ukrajnában nincsen kétség afelől, hogy Oroszország saját katonai győzelme esetén további országokat fenyegetne, sőt ezt teszi már most is, szerinte erre példa a Lengyelország légterét megsértő orosz drónok megjelenése és a több, nyugat-európai repülőtér közelében észlelt drónraj.
Új fegyvernem alakul a drónokból
Ezen a területen Ukrajnának bőven van tapasztalata, amellyel az európai szövetségeseknek is hasznára válhat. Elvégre az ország a jelenlegi helyzetben – az Oroszország által indított háború negyedik évében – a drónelhárítás olyan szintjén áll, amilyet más országnak eddig nem kellett elérnie – mondta a kijevi szakértő. „Olyan helyzetben vagyunk, amikor Ukrajna a biztonság megerősítésében is szerepet játszhat.”
A drónok az orosz–ukrán háborúban váltak egészen meghatározó eszközökké. Olcsók és nagy értékű eszközök megsemmisítésére képesek – szerepük volt abban is, hogy a flottával nem is rendelkező Ukrajna lényegében parkolópályára küldte a fekete-tengeri orosz hadiflottát –, de a technológiai átalakulás itt nem állt meg.
„A földi robotika is fejlődik, egyre inkább számítani lehet rájuk a felszerelések frontra juttatásában vagy a sérültek kimentésében. A nemrég még 500 kilogramm teherbírású, irányítható robotok kapacitása 2-12 tonnára nőtt. Így csökken az emberi erőforrás iránti igény, és azok a katonák is nagyobb biztonságban lehetnek, akik a távolból irányítják az eszközöket.” Emellett ott van az MI, amely már bizonyos döntésekhez ad inputot, bár még a folyamat elején vagyunk, „nincs még tehát áttörés ezen a területen, de óriási potenciál van benne.”
A NATO- és EU-tagság szerinte stratégiai célok
Végső soron azonban a háború lezárása utáni garanciát Ukrajna NATO-tagságában látják. Ez Kijev szerint nem terhet ró a szövetségre, hanem erősíti azt, épp a háborús tapasztalatokkal és az abban Oroszországgal szemben kifejlesztett képességekkel.
De ez olyan távlati cél, amely a jelek szerint az amerikaiak asztaláról is lekerült, Donald Trump sem támogatja azt – bár ebben is lehetnek még csavarok, ahogyan Ukrajna és a Fehér Házba visszatért republikánus elnök kapcsolatának korábbi fejezeteiben is voltak.
A leghangosabb ellenzője ennek az EU-ból a magyar kormány.
„A NATO- és EU-tagság is stratégiai célja Ukrajnának, jóval hosszabb távú, mint egy-egy ország aktuális politikai kampánya. Magyarországon ennek megítélését most a jelek szerint belpolitikai szempontok határozzák meg” – mondta Oszmolovszka, aki szerint ezért realistán kell fogadni az ilyen nyilatkozatokat.
Az ukrán alkotmányban célként kitűzött NATO-tagság támogatottsága Ukrajnában 80,6 százalék, határozott ellenzői 10,4 százalékot tesznek ki – az EU-tagság esetében a biztos szavazók körében a belépés támogatottsága 92 százalék 5 ellenében. Oszmolovszka úgy látja, hogy a NATO Ukrajna felvételével nem vállalna magára háborús kockázatot a kollektív védelmet biztosító ötös cikkely ismeretében sem.
„Személyes meggyőződésem, hogy a jogi értelmezésnek tág tere van abban, hogy mi számít támadásnak. Egy dróntámadás már az lenne? Esetleg egy nukleáris felhő?” – mindezzel tehát szerinte a NATO nem lavírozná magát egyirányú utcába, többféle módon dönthet egy tagország megsegítéséről a közvetlen katonai beavatkozáson túl, miközben mégis erősítené a biztonsági garanciákat Oroszországgal szemben.
Szerinte a garancia alapvető biztosítéka az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és az EU lehet. „Ukrajna meggyőződése, hogy Amerika nélkülözhetetlen szereplője egy esetleges Ukrajna és Oroszország közötti diplomáciai tárgyalásnak.”
Ugyanakkor Oszmolovszka szerint Trump és az orosz elnök alaszkai találkozója nem segítette elő érdemben a békét, sőt. Oroszország ezt arra használta fel, hogy aláássa az Egyesült Államok tekintélyét és egy kicsit Európáét is. „Trump személyes renoméját tette fel erre, de Putyin ignorálta őt, miközben nemzetközi elszigetelés helyett legitimációt nyert. A Kreml azt szűrte le, hogy büntetlenül követheti el az agressziót, ami még inkább növelte étvágyát. Ennek tágabb összefüggésben is vannak következményei. A világ veszélyesebb hellyé válik, ha sokan azt látják, hogy a háborús bűnök megtorlatlanul maradnak. Ezért volt kockázatos az alaszkai meghívás.”
Ez nem könnyíti meg az esetleges későbbi találkozók dolgát sem. Szerinte Trump törekvésében volt ráció, hiszen olyan szereplőnek van esélye diplomáciai erőfeszítéseket tenni közvetítőként, akit mindkét fél elfogad, és kellő erővel rendelkezik, de Alaszka azt mutatta meg, hogy Putyin egyelőre még úgy érzi, kitérhet a nyomás elől.
Oroszország erejét is elszívja a háború
Valójában azért az idő ellene is dolgozik: Oroszország egykor 200 milliárd dolláros nemzeti jóléti alapja a felére csökkent – ezen belül a gyorsan felhasználható valuta vagy az arany összértéke 48 milliárd dollárt tesz ki, egy hónap alatt négymilliárddal zsugorodva – , mert a háború fedezésére ment el jelentős része. A gáz- és kőolajexportból felduzzasztott alap eredeti célja elsősorban a nyugdíjak egyensúlyban tartása volt. Idén épp arról rendelkezett az orosz vezetés, hogy a továbbiakban az alap felhasználása nélkül kell fedezni a háborús kiadásokat.
Ezek azonban növekednek, miközben az energiahordozók exportjából származó bevételek a világpiaci árak esése és a nyugati – a magyar kormány szerint nem működő – szankciók miatt csökkennek. Az ipari növekedést csak a hadiipar fronton elporladó termelése fűti, valódi gyarapodás nincs – erről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.
„Oroszország gazdaságilag kisebb, mint amilyennek mutatja magát. A Kreml politikájának ezért két fő módszere maradt: a végletekig feszíti a húrt és blöfföl.”
Oszmolovszka szerint részben blöff Európa fenyegetése is, nehogy Ukrajna a nyugatról kapott fegyvereket korlátozás nélkül, orosz területek ellen nagyobb arányban használhassa fel. Moszkva arra figyelmeztet, hogy ez a háború eszkalálódásához vezet.
„Ezt már rengetegszer hallottuk, és mi lett az eszkalációból? Kurszk után mi történt? Amikor Ukrajna a Pókháló-akció során megsemmisítette Oroszország stratégiai bombázóinak nagy részét, akkor mi volt a válasz? 200-zal több rakétát lőtt ki Ukrajnára? A fronton sem látni a mindent elsöprő orosz erőket, érdemes ezt a nyugati partnereknek is számításba venniük, amikor eszkalációtól tartva ódzkodnának a támogatástól. Ukrajna bebizonyította, hogy nagyon hatékony tud lenni az aszimmetrikus válaszcsapásokban.”
Egy ideig az lenne a realitás
Ezek azért is fontosak, mert az idő még kevésbé dolgozik Ukrajna javára, tekintve, hogy az emberi erőforrása kevesebb, és fáradtak a legelszántabbak is. A motiváció fenntartásához, a hithez, hogy nem kell Oroszországnak alárendelődni, szükség van látható sikerekre. Az aszimmetrikus válaszok ezt részben megadták – ilyen volt egy időben a kurszki betörés vagy az orosz finomítók, katonai bázisok elleni dróntámadások –, de területet visszaszerző siker 2022 ősze óta nem volt. Igaz, nagyon súlyos területi veszteség sem érte Ukrajnát, de kisebbek igen, amelyek idővel stratégiai hátrányba fordulhatnak át.
Az Egyesült Államok, az EU és Kína közösen, elméletben bizonyára képes lenne hatástalanítani az orosz agressziót, de az érdekek sokrétűek és széttartanak. „Nem tudok arról, hogy hivatalosan Kínával tárgyalások lennének, de nem zárom ki, hogy nem hivatalos csatornákon az ukrán kormány tapogatózik Peking felé, ahol szintén nem lelkesednek ezért a háborúért. De mindenképpen fontos lenne, hogy jobban értsük Kínát, hogy hatékonyabban közeledhessünk felé.”
Szerinte kérdés, hogy mindezekből mikor lehet tűzszünet, főképp béke. A következő két évben ez kevésbé tűnik valószínűnek, de előállhat a pillanat, amikor Ukrajnának megfelelő biztonsági garanciák mellett, az orosz területi hódításokat el nem ismerve lehetségessé válik a fegyvernyugvás. „Akkor egy ideig ez lenne a realitás. De a körülmények Oroszországban is alakulhatnak úgy, esetleg ott egy másik vezetővel, hogy eljön a pillanat, amikor ezen változtatni lehet. Ez most fantasynek tűnik, de sosem lehet tudni.”
A Fifty Shades of Neutrality – A Dead End or a Workable Strategy for Small States in Europe? konferencia a Svájci Alap támogatásával és a magyar kormány társfinanszírozásával valósult meg az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemen, a „Changing Orders Research Programme” keretén belül.
