Gazdaság

Tíz érv amellett, hogy legyünk óvatosak a hazai euróbevezetéssel
Tíz érv amellett, hogy legyünk óvatosak a hazai euróbevezetéssel
Más volt európártinak lenni 2005-ben, és más annak lenni 2021-ben. Az MNB igazgatójának írása.
Az új autók háromnegyede már tisztán elektromos Norvégiában, a Tesla két modellje is állva hagyta a mezőnyt
Nyelvész Józsi a Szlengblog és a Google után londoni startupper lett, Magyarországot is meghódítaná a cégével
Nyelvész Józsi a Szlengblog és a Google után londoni startupper lett, Magyarországot is...
Nebehaj Viktor, vagyis „Nyelvész Józsi” 2002-ben költözött Írországba, onnan írta a híres Szlengblogot, de dolgozott a Google-nél is. Aztán rátalált a londoni startupok világára, egy ma már...
Fontos a határon túli nyomulás a magyar kormánynak, de a környékbeli szövetségeket azért nem kockáztatja
Fontos a határon túli nyomulás a magyar kormánynak, de a környékbeli szövetségeket azért nem...
A szlovák kormány nemrég nyilvánosan beleállt, hogy túlzásba viszi Magyarország a felvidéki közpénzköltést. Határon túli támogatásokkal foglalkozó sorozatunk harmadik részében azt nézzük meg, hogyan...
Trump szerint egymilliárd dolláros anonim befektetést kapott a leendő médiavállalata
Trump szerint egymilliárd dolláros anonim befektetést kapott a leendő médiavállalata
Az USA egykori elnökének saját, Igazság elnevezésű közösségi oldala is ennek a vállalatnak az égisze alatt működne.
Dzsudzsák Balázs a léghajógyártás után a csömöri építőanyag-kereskedelemben is fantáziát lát
Radovan Vitek újabb nagy üzlete, a cseh üzletember már gazdagabb, mint Csányi, Mészáros és Gattyán együtt
Radovan Vitek újabb nagy üzlete, a cseh üzletember már gazdagabb, mint Csányi, Mészáros és Gattyán...
Hihetetlen ingatlanbirodalmat épített a szlovák származású üzletember, aki a kuponos privatizáció idején még egyetemista volt, de ügyes egyetemista.
Decemberi elemzésünk: Az alapvető élelmiszerek árának befagyasztása nem lenne észszerű, ettől még simán bevezethetik
Decemberi elemzésünk: Az alapvető élelmiszerek árának befagyasztása nem lenne észszerű, ettől még...
Szerbiában már van ilyen, itthon azt sem tudjuk, hogy komolyan fontolgatják-e. Az tény, hogy az élelmiszerárak, minden máshoz hasonlóan, rohamos ütemben nőnek. A szakma már találgatja, limitálja-e a...
35 ezer háztartás kaphat EU-s ingyenpénzt napelemre és fűtéskorszerűsítésre, kicsit módosultak a szabályok
35 ezer háztartás kaphat EU-s ingyenpénzt napelemre és fűtéskorszerűsítésre, kicsit módosultak a...
Elsősorban azoknál segítenék a drága energetikai beruházást, akiknek erre önerőből nem lenne módja.
Hatalmas üzletek, furcsa árazások, avagy mit kereshet a magyar távközlésben egy német hadicég?
Hatalmas üzletek, furcsa árazások, avagy mit kereshet a magyar távközlésben egy német hadicég?
Újabb részletek a tőzsdei 4iG Nyrt. és a német Rheinmetall hadiipari cég frigyéről. A körülmények alapján nehéz nem arra gondolni, hogy ez egy hasonló ellentételezés lehet, mint a 2001-es...
Kövess minket Facebookon is!