Techtud
Egy kőbányában fedezték fel az eddig legnagyobb brit dinoszaurusznyom-lelőhelyet
A környéken lagúna terült el, a lábnyomokból ítélve kétféle dinoszaurusz is végigsétált rajta.
Űr- és védelmi technológiai vezetőt nevezett ki a 4iG
Az új tisztséget Sárhegyi István kapja, aki mellette a csoport űripari cégét is vezeti.
17 éve nem volt ennyi erdőtűz a brazil esőerdőben
A megugrást a hosszú ideig tartó szárazság okozta, de a tüzek nagy részét így is a gazdák gyújtják, hogy megtisztítsák a földjeiket a mezőgazdasági termeléshez.
Már új generációhoz tartozhatnak az idén születő babák
Legalábbis egy ausztrál kutatócég szerint: az alfa után itt a béta generáció.
Erősödik a Quadrantidák meteorraj, ha szerencsénk van, látunk is belőle valamit
Pénteken és szombaton tetőzik majd, egyelőre úgy tűnik, a megfigyelésre pénteken lesz nagyobb esélyünk.
Már jóval a vikingek és az angolszászok előtt is érkeztek skandinávok Nagy-Britanniába
A kutatók egy Yorkban eltemetett római harcos DNS-ét tanulmányozva jutottak erre.
Nő a kokainozó, speedező kutyák és cicák száma
Egy amerikai tanulmány szerint a háziállatok egyre gyakrabban férnek hozzá a gazdik anyagaihoz.
Viszlát Windows 10, helló Windows 11 – összeszedtük, mit kell tudni a számítógépek százmillióit...
Október 14 után már csak a Windows 11-et fogja támogatni a Microsoft. De mit jelent ez, tényleg muszáj-e frissíteni, és meg lehet-e kerülni a szigorú rendszerkövetelményeket? Ezekre a kérdésekre...
Népirtás árvízzel, a háttérhatalom miatt ránk kényszerített rovaralapú élelmiszerek, háborús...
A Science+ egy jelentésben összegyűjtötte, milyen dezinformációs narratívák terjedtek Kelet-Közép-Európában idén. Van, amiből Magyarország kimaradt, de olyan is akad, ahol kimondottan az élharcosai...
Elszállt a kávé ára, miközben a fél világ pusztító áradatokkal küzdött
A 2024-es év is megmutatta, hogy a klímaváltozás milyen kiszámíthatatlanná teszi az időjárást: szárazság, erdőtüzek és árvizek pusztítottak szerte a bolygón. Az aszály pedig olyan alapvető...