Techtud
Mit tud a legolcsóbb hétüléses autó, az új Dacia Jogger?
Mivel az állam akár 2,5 millió forinttal is beszáll a három vagy több gyereket nevelő családok újautó-vásárlásába, Magyarországon a legolcsóbb típusok sikere biztosra vehető. A hétülésesek...
Egyre több európai országban találnak majomhimlős betegeket
A vírus nem kimondottan halálos, a legtöbben teljesen felépülnek belőle, de most olyan helyeken jelent meg, ahol nem számítottak rá.
A Szegedi Biológiai Kutatóközpontban világszinten is új rákkutatási eljárást dolgoztak ki
A mesterséges intelligenciára épülő képfeldolgozó módszernek fontos szerepe lehet a rák kialakulásának megelőzésében és gyógyításában.
A Metánál nem szabad nyilvánosan beszélgetni az abortuszról
A tiltás nem teljes, legfeljebb öt, hasonló állásponton lévő dolgozó beszélgethet róla, de csak zárt ajtók mögött.
Itt volt az ideje, hogy a miniszterek is a kiberbiztonságról beszéljenek
A szomszédban zajló háború és az elmúlt években fokozódó kibertámadások miatt egyre fontosabbá válik ez a téma, az új kormánytagok meghallgatásain is többször előkerült. A szakértők szerint van is...
A kanadai 5G-s hálózatok kiépítéséből is kitiltották a Huaweit
A cég szóvivője azt mondta, hogy számítottak ilyen döntésre, bár azon meglepődtek, hogy eddig kellett várni.
Már a Föld körül kering a Boeing új, kísérleti űrkapszulája
Emberi utasa most nincs, csak Rosie, a bábu teszteli, mennyire kényelmes az utazás.
Zsarolóvírust küldtek a zambiai bankra, péniszfotót kaptak válaszul a hekkerek
Azt is megüzente a bank a bűnözőknek, hogy mit kezdjenek a képeken látható testrésszel.
Az a cél, hogy az emberek olyan létfontosságúnak tartsák a Balatont is, mint az internetet
A kultúra segítségével érzékenyítené az embereket a balatoni ökoszisztéma fontosságára a Balatorium projekt. Elmentünk a megnyitóra, ahol érezhető volt, hogy a Balatonnal jócskán van probléma, az...
Több beteg is visszaesett a Pfizer anti-Covid-tablettái után Amerikában
A Paxlovid így is hatékony, de a Pfizer most vizsgálni kezdi, hogy szükség lehet-e az ötnaposnál hosszabb kúrákra belőle.













