
Bánáti Anna
Akár lakásügynökséget is bevetne az Airbnb-s lakások kiadására Soproni Tamás
Hétfőtől két héten keresztül szavazhatnak a terézvárosiak arról, hogy betiltsák-e a kerületben az Aribnb típusú rövid távú lakáskiadást 2026 januárjától.
Meghalt Dobray György filmrendező
A Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, operatőr, író, forgatókönyvíró nyolcvankét éves volt.
Most először látogat Putyin olyan országba, ahol a nemzetközi jog szerint le kéne tartóztatni
Jövő héten Mongóliába megy az orosz elnök, de a Kreml nem aggódik az utazás miatt.
Razziát tartott a koszovói rendőrség szerb kormányépületekben
A helyi önkormányzati miniszter szerint a cél a koszovóival párhuzamos szerb intézmények felszámolása volt.
Betiltották az X-et Brazíliában
Az X és a Legfelsőbb Bíróság közötti vita még áprilisban kezdődött, amikor több tucat fiókot függesztettek fel dezinformáció miatt.
NMHH: Sose érkezett annyi számlázással kapcsolatos panasz a Vodafone-ra, mint tavaly
Az új számlázási rendszer, a UPC-ügyfelek átvétele és az automatikus díjkorrekció okozta a legtöbb problémát.
Budapesten emelkedett a legjobban az új lakások ára 2023-ban az európai fővárosok közül
Olaszországban már olcsóbb az új lakások négyzetméterára, mint Kelet-Közép-Európában.
115 milliárd forintra bírságolta az Ubert a holland adatvédelmi felügyelet
Az indoklás szerint az Uber megszegte a GDPR-t, a cég fellebbez.
Egészségpénztárak: 25 év után először fordult elő, hogy többet költöttünk magánorvosra, mint...
Több mint 18 milliárd forintot költöttek egészségpénztári tagok magánorvosokra az év első felében.
Terelőtáblával esett egymásnak két férfi az M3-ason
A mutatvánnyal akkora torlódást hoztak össze, hogy az csak fél órával később oszlott fel.