
Dévai László
Az orosz állami média szerint Aszad és családja Moszkvában van
Az orosz külügyminisztérium korábban azt közölte, hogy Oroszország nem vett részt az elnök távozásával kapcsolatos tárgyalásokon.
Szívinfarktust kapott, lezuhant egy magyar férfi lakóbusza Olaszországban
A sofőr a baleset pillanatában már nem élt, felesége kisebb zúzódásokkal túlélte a balesetet, számolt be lapunknak a házaspár fia.
Több mint 2500 tábla dubaji csokoládét próbáltak Magyarországon keresztül Ausztriába csempészni
52 ezer euróra, vagyis több mint 21 millió forintnyi összegre becsülték az értékét.
Mediterrán ciklon érkezik, mégis havazással indulhat a jövő hét
Elsősorban a Dunántúlon lehet majd arra számítani, hogy kifehéredik a táj.
Mégsem mutatják be az ausztrál breaktáncosról szóló musicalt
A bemutató előtt lefújták, mert jogi aggályok merültek fel.
Az űrkalózok sem olyan ijesztők, ha veled van az erőérzékeny Jude Law
Oscar-díjas színész a Keletiben, a valódi Superman és tíz rész magány az After streamingajánlójában.
Hiába nyelte le kritikusai szerint a woke, a Jaguar nem felejtett el autókat tervezni
A Jaguar sokkoló arculatváltásából óriási internetes felháborodás lett. Egy autós szakírót és egy kommunikációs szakembert kérdeztünk arról, megéri-e kútba dobni egy márka több mint 100 éves...
Covid? Életem legboldogabb időszaka volt
Az évek óta népszerű mémek alapján sokan romantikus nosztalgiával gondolnak vissza a járvány időszakára, amikor az egész világ négy fal közé szorult. Paradox módon valakinek épp a korlátozások...
Trump egy olyan tévés orvost nevezett ki fontos egészségügyi pozícióba, aki szerint bizonyos...
Több alkalommal vonták kérdőre azért is, mert a Covid-járvány idején olyan gyógyszereket ajánlott, amiknek a hatékonysága nem volt bizonyított.
A Spotify egykori vezető közgazdásza szerint 2024-ben naponta több zene jelenik meg, mint 1989-ben...
A szakértő szerint ezt a növekedést az úgynevezett fogyasztói-alkotói kultúra térnyerése hajtja.