Dévai László

Dévai László

A német szövetségi kapitány egy „Jobbulást, Ádám!” feliratú mezt adott át Marco Rossinak
Nagelsmann korábban három éven keresztül volt az edzője a Hoffenheimnél.
Letartóztattak egy 92 éves brit férfit, aki 1967-ben megfojtott és megerőszakolt egy nőt
Az Ipswich környékén élő férfi akkor került a nyomozók látókörébe, amikor felülvizsgálták az 1967-es gyilkosság aktáit.
A NATO főtitkára szerint a legjobb, ha nem írnak elő korlátozásokat azzal kapcsolatban, hogy...
A főtitkár sürgette a védelmi ipar megerősítését és a transzatlanti együttműködés fokozását is.
Rakéták csapódtak az olasz békefenntartó kontingens libanoni bázisába
Bár sérüléseket nem jelentettek, öt olasz katonát orvosi megfigyelés alá helyeztek a bázis egészségügyi részlegén.
Orbán Viktor a kazah elnökkel nézi a magyar–német meccset
A miniszterelnök csak szerdán folytat majd tárgyalásokat a kazah államfővel, de már az estét is együtt töltik.
Gyűlölethullám zúdult az ausztrál női fociválogatott kapitányára és a barátnőjére, miután...
A pár kiemelte, hogy fontos számukra, hogy megmutassák a kapcsolatukat a közösségi médiában.
Nehéz időket él a MÁV, egy óra alatt közel 300 perc késést jelentettek be a Facebookon
Kőbánya-Kispest és Ferencváros között például felsővezeték-hiba miatt egyenesen szünetel a vonatközlekedés.
Már az ötödik indulót zárták ki az olimpiák történetének egyik legmocskosabb versenyéről
A diszkvalifikált sportolót 10 évre eltiltották, nem fellebbezett, elfogadta a döntést.
Kövess minket Facebookon is!