Krász Zsombor

Krász Zsombor

50 millió forintba fog kerülni a magyar űrprogram űrhajósának egyórányi munkája
Arra is próbálják felkészíteni a négy jelöltet, hogy végül nem ők mehetnek majd a világűrbe.
Egy éve nem bírja összeszedni magát a német gazdaság
A harmadik negyedévben ismét csökkent a német GDP, ez pedig Magyarországnak is rossz hír lehet.
Macron: Jövőre a francia alkotmányba kerül az abortuszhoz való jog
Ehhez háromötödös parlamenti többségre vagy egy népszavazásra lesz szüksége a francia elnöknek.
Nem viszi a Kúria elé az ügyét Pető Attila, az első magyar, aki névvel-arccal felvállalta, hogy...
Idén februárban ítélte el a bíróság zaklatásért, miután az ügyéről kérdezgette az érintett papokat. Most kiderült, nem folytatja az ügyet.
Két kiló gyümölcsbefőttre, egy kiló gyertyára és hat tekercs vécépapírra van szükségünk havonta a...
Készülnek egy esetleges katasztrófahelyzetre, ehhez már ki is számolták, mennyi a magyarok fejadagja békeidőben.
G7: Saját terveit sem tudta tartani a MOHU, mióta átvette a hulladékgazdálkodási feladatokat az...
A Mol cége negyedannyi hulladékot tervezett begyűjteni a vállalatoktól, mint amit 2021-ben már sikerült, de ez sem jött össze: felére esett a hasznosított hulladék az első két hónapban.
Viharos szélre és sok esőre számíthatunk egész pénteken
Még szombatra sem tisztul ki teljesen az idő, de vasárnap már lehet menni kirándulni.
G7: 2600 milliárd forint lehet magántőkealapokban, és ennek a 95 százaléka a NER-eseké
A vagyon kétharmada négy ember kezében koncentrálódott. Nem nehéz kitalálni, ők kik.
Benzinárstop: a magyarok fele ellenzi, hogy visszahozzák, harmada még 900 forintos literáron is...
A kormánypárt szavazóinak hatvan százaléka szeretné a hatósági ár visszaállítását, az ellenzéki szavazók kétharmada elutasítja azt.
Kövess minket Facebookon is!