Nádor András

Nádor András

Bocsánatot kér a rendőrség a lakástűzben meghalt nő ügyének kommunikációja miatt
Az országos rendőrfőkapitány a kommunikációs gyakorlat felülvizsgálatát rendelte el.
Berekesztették a MOME szenátusi ülését, az azt megzavaró diákok a rektor lemondását követelik
Az ülést tapssal zavarták meg, nem engedték szóhoz jutni a rektort. A diákok az egyetemi kuratórium elnökét kritizáló plakátokat is kitettek az egyetemre.
Elítélték Nagy János korábbi helyettes államtitkárt egy korrupciós ügyben, hat év hat hónap...
Az Agrárminisztérium korábbi tisztségviselőjét azzal vádolták, hogy segített egy cégnek elnyerni egy pályázatot, ezért cserébe pedig tulajdonrészt akart szerezni.
A zuglói polgármester nem mehetett be megnézni a rákosrendezői szemetet, pedig még Lázár Jánost is...
Rózsa András a rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta, képeslapot küldenek az állapotokról Lázárnak, a minisztériuma ellen pedig feljelentést tesznek.
Jobb körülmények között élnek itt, de a háború végén sokan hazamennének Ukrajnába
Próbálják önállóságra tanítani a főleg Kárpátaljáról érkezett romákat, akik lassan három éve élnek a Gyáli úti menekültszállón. A felnőttek közül sokan munkába álltak, és ma már a saját keresetükből...
Egy amerikai bíróság végre eloszlatta a kételyeket: nem ember az elefánt
Emiatt sajnos nem sikerült kiszabadulnia öt elefántnak a coloradói állatkertből.
Megegyezett az ausztrál médiamágnás az újságjai által lehallgatott Harry herceggel
Rupert Murdoch nem szokott bocsánatot kérni, most az utolsó pillanatban megtette, miután a lapjai súlyos törvénysértést követtek el a herceg telefonjának feltörésével.
Órákkal Trump beiktatása után elérhetetlen lett a Fehér Ház spanyol nyelvű weboldala
Ugyanez történt Trump első elnöki ciklusa idején is, akkor négy éven keresztül nem lehetett látogatni az oldalt.
Gázpisztollyal lövöldözött egy férfi Csepelen kedd este, kimentek a rendőrök
A hatóság emberei megállapították, hogy ez azután történt, hogy két másik férfi összeverekedett. Eljárás is indult súlyos testi sértés ügyében.
Kövess minket Facebookon is!