Nagy Nikoletta

Nagy Nikoletta

Ez a legtávolabbi galaxis, amit le tudunk fényképezni
A James Webb űrtávcső ismét visszanézett az időben.
A boszniai Szerb Köztársaság elnöke kezdeményezné, hogy változtassák meg Srebrenica nevét
Szerinte az embereknek elegük van a hazugságokból, nem is történt mészárlás, ezért névváltoztatásra van szükség.
Bevételeik 5 százalékából megszüntethetnék az olajcégek a metánszivárgásokat, ha akarnák
Súlyosan alulbecsüljük a globális metánkibocsátást, pedig ennek csökkentésével rövid távon, jelentősen tudnánk lassítani a klímaváltozást.
Németh Balázs megírta tapasztalatait a köztévé EP-vitájáról
A műsorvezető nem érti például, hogy miért nem reagáltak a résztvevők egymás mondandójára, holott erre csak egy percük volt fejenként a vita végén.
Saját klónján dolgozhat a TikTok
Egyes források szerint azért, hogy továbbra is maradhasson az Egyesült Államokban, bár ezt a kínai cég cáfolja.
100 millió forintos osztalékot kaphat Schadl György helyettese
Andresin Konstantinnak saját végrehajtói irodája megy jól, 2023-ban már kivette a pénz majdnem felét a cégből.
213 milliós profitot termelt tavaly Mészáros Lőrinc sportmárkája, a 2Rule
Bár áprilisban felröppent a hír, hogy gondok lehetnek a cég tájékán, úgy tűnik, hogy ennek az ellenkezője igaz.
Belekötött Elon Muskba a mesterséges intelligencia keresztapja
A Meta MI-főnöke szerint Musk valótlanságokat állít a mesterséges intelligencia fejlődéséről, ráadásul hiába állítja, hogy keresi az igazságot, összeesküvés-elméleteket terjeszt. Musk próbált...
Dobrev Klára: Június 9-én mi leszünk a legnagyobb ellenzéki erő
A DK EP-képviselője szerint a DK a legerősebb ellenzéki párt, Gyurcsány Ferencnek nincsenek vezetői ambíciói, a politika pedig egy valóságshow lett, ahol csak arról ír a média, hogy egy politikus...
Fact-check: Tényleg belenyomták Tisza Istvánt és Horthy Miklóst a két világháborúba, ahogy Orbán...
A miniszterelnök saját bevallása szerint hónapok óta világháborús visszaemlékezéseket olvas, aggasztó történelmi párhuzamokat vél felfedezni és átérzi a „nagy öregek” dilemmáit. Pedig Tiszának...
Kövess minket Facebookon is!