Patakfalvi Dóra

Patakfalvi Dóra

Megszüntették a nyomozást a lemondott bíró, Laczó Adrienn nyilatkozata alapján indult ügyben
Laczó Adrienn szerint évekkel ezelőtt egy politikailag kényes ügyben érkezett kérés felé egy vezető részéről, az ügyészség szerint viszont nem történt bűncselekmény.
Előkerült egy fotó Banksyről a '90-es évekből
A felvételen a graffitiművész egy bristoli ifjúsági klubban tart művészeti foglalkozást gyerekeknek.
Az ELTE-n 19 százalékkal csökkentették az ösztöndíjas férőhelyek számát, a Corvinus cáfolja, hogy...
Az Akadémia Dolgozók Fóruma összesítésében a csökkentés szinte minden hazai egyetemet érint, ami sok fiatalt lényegében kizár a felsőoktatásból.
Neil Gaiman megtörte a csendet: szerinte legfeljebb önző volt, de szexuális visszaélést biztosan...
A brit sztárszerző egy blogposztban azt írta, nem törődött mások érzéseivel, és ezt nagyon sajnálja.
Bruti: Debrecenben három kilométerre élek az első akkuipari egységtől, és konkrétan félek
Az egyik helyi Tisza Szigetet alapító humorista nevetségesnek nevezte, hogy mindjárt indul az akkugyártás a városban, de máig nem készült hatástanulmány.
Andrew Tate-et kiengedték a házi őrizetéből Romániában
A kiskorúakkal való kereskedelemmel és pénzmosással vádolt influenszer mostantól szabadabban utazhat az országon belül.
Musk és Zuckerberg ott lesz Trump elnöki beiktatásán, Michelle Obama viszont bejelentette...
A január 20-i ceremóniára Javier Milei, Giorgia Meloni és Hszi Csin-ping is kapott meghívót.
Vannak olyan melegek, akik vasárnaponként ott ülnek a templomban
„Isten nem fóliázik”, mondta Kupihár Rebeka első verseskötetét méltatva Parti Nagy Lajos. A heterók istenéhez című kötet ugyanis úgy beszél a nők azonos nemű szerelmi kapcsolatáról, hogy közben a...
A teherautó-sofőr, aki 42 héliumos ballont kötött egy kerti székhez, majd ötezer méter magasban...
Larry Walters felnőttként sem tett le a gyerekkori álmáról, és bár a repülős kalandja kissé börleszkre sikerült, „Lawnchair Larry”-ként mégis kultikus, egyben tragikus hőssé vált.
Kövess minket Facebookon is!